2006.04.26. 07:00
Túl sok drága benzint nyomtak bele az autómba
TANKOLÁS Olvasónk autója tankjának a gépkönyv szerint 38 liter az űrtartalma. Az egyik benzinkútnál 43 literig töltötték tele. Az úr a fizetéskor rökönyödött meg: nem erre számított.
Ilyesmi előfordul – mondja Tóth Istvánné, a fővárosi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója. A jelenséget a benzin hőtágulása is okozhatja. Sokan persze méltatlankodnak: becsapták őket tankoláskor. Túlpörgették az órát, vagy mellényomták a plusz mennyiséget egy kannába.
A fogyasztóvédelmi hatóság felhívja a figyelmet: maradjunk az autó mellett, amíg a benzinkutas a gépkocsit megtankolja. Csalás időnként valóban történik, de ezt kivédhetjük. Mindenképpen kérjük el a blokkot, és jól nézzük meg, valóban a mi tankolásunkról szól-e. Annak a kútnak a száma és az az időpont van-e rajta, ahol, és amikor tankoltunk. Előfordult már ugyanis, hogy „összekeverték” a blokkokat.
Ha panaszunk van, azt rögtön a helyszínen vetessük fel jegyzőkönyvbe, vagy írjunk be a vásárlók könyvébe. A tankolást a töltőállomásokon kamera rögzíti – a felvett anyag szintén szerepelhet bizonyítékként.
A fogyasztóvédelmi vizsgálathoz minderre szükség lehet. A szakemberek az Országos Mérésügyi Hivatallal együtt végzik az ellenőrzést. Inkognitóban mennek próbatankolásra a megjelölt helyszínre. A mérőállomáson több kúthoz is beállnak.
Panaszunkkal írásban a területileg illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhatunk. Levelünket a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez is címezhetjük, a [email protected], illetve a 1088 Budapest, József krt. 6. levélcímre.
Rados Virág -->