2006.04.06. 11:14
Sokszorosan ellenőrzött és biztonságos a magyar baromfihús
Biztonságosan fogyaszthatók a fővárosi önkormányzat piacain és csarnokaiban árusított szárnyasok, a baromfihús tizenegyszeres ellenőrzés után kerül a vásárlók kosarába - hívta fel a figyelmet a főváros kereskedelmi és turisztikai bizottságának elnöke csütörtökön Budapesten.
"Nyugodt lelkiismerettel ki merjük jelenteni, hogy a fővárosi önkormányzat és a Lehel csarnok valamennyi piacán, csarnokában többszörösen átvizsgált, teljesen egészséges szárnyasokat árusítanak a kereskedők", mondta Rusznák Imre a Csarnok és Piac Igazgatóság (Csapi) bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóján az újbudai Fehérvári úti piacon. Közölte, azért tartották szükségesnek felhívni a figyelmet az egészséges magyar baromfihúsokra, mert a mostanában keringő negatív hírek mind a tenyésztőknek, mind a kereskedőknek nagy veszteséget okoznak. Szeretnék a vásárlók bizalmát visszanyerni, és arra biztatnak mindenkit, hogy fogyasszanak nyugodtan a fővárosi önkormányzat és a Lehel csarnok kereskedői által forgalmazott termékekből. Rusznák Imre elsőként evett a helyszínen kisütött baromfihúsokból, majd azt mondta: nem a madárinfluenzától kell védeni az embereket, hanem a tévhitek káros hatásától. A magyar nagyüzemi baromfi fogyasztása biztonságos, szögezte le. Mészáros János akadémikus a többi közt azt hangoztatta, hogy a madárinfluenzának semmi köze nincs az emberi influenzához, és a két vírus kereszteződését még sehol nem mutatták ki.