Hírek

2006.04.15. 07:00

Nem lesz rendőri akció

Nem tart fokozott közlekedési ellenőrzéseket a rendőrség a húsvéti ünnepek alatt. Járőrök ugyan lesznek az utakon, de nem olyan sokan, mint ahogy azt ebben az időszakban megszokhattuk.

Nagy Eszter Dóra

„Ilyen évünk még nem volt, hogy a húsvéti ünnepek alatt a napi szolgálaton túl nem tudunk fokozott ellenőrzéseket tartani” – fogalmazott lapunknak Pausz Ferenc. Az Országos Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészeti főosztályvezetője szerint az országgyűlési választásokkal és az árvízzel összefüggő feladatok „a rendőri erőket teljesen lenullázták”, ennél többet nem tudnak vállalni. Pausz azonban figyelmeztetett: ez csak a fokozott ellenőrzésekre vonatkozik. Vagyis járőrök lesznek az utakon, esetenként még ellenőrizhetnek is, csak épp nem annyi kéklámpás kocsival és egyenruhással találkozhatnak az autósok, mint például tavaly az ünnepekkor.

Tavaly húsvétkor csak a fővárosban húsz sofőr ellen indult eljárás ittas vezetés miatt. Közlekedési balesetben a húsvéti hétvégén országszerte akkor négyen haltak meg. Pausz szerint 2005-ben húsvét hétfőn nem volt olyan halálos baleset, amely ittas vezetés miatt történt volna. Az elmúlt években stagnált a húsvéti időszakban bekövetkezett közúti tragédiák száma– tette hozzá a főosztályvezető. Pausz arra figyelmeztet: még néhány korty alkohol elfogyasztása után se üljön be senki a volán mögé, mert már az alacsony szintű ittasság is olyan elváltozásokat, például látótérbeszűkülést okoz, amelyek tragédiákhoz vezethetnek.

Ha fokozott ellenőrzések nem is lesznek, a rendőrség szinte minden lehetséges fórumon közleményekkel, felhívásokkal próbálja elérni, hogy minél kevesebben üljenek ittasan a volán mögé. Az Országos Rendőrfőkapitányság emellett arra is figyelmeztet közleményében, hogy nem csak az alkohol jelent veszélyforrást, hanem azok a gyakorlatlan autóvezetők is, akik a téli időszakban nem használták autójukat, de a jó idő beköszöntével sorra veszik elő gépjárműveiket, hogy a húsvéti ünnepek alatt azokkal látogassák meg tőlük távol élő rokonaikat, barátaikat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!