2006.04.10. 18:14
Hagi lemondott, majd meggondolta magát
Néhány órával azután, hogy lemondott posztjáról, Gheorghe Hagi mégis úgy döntött: a továbbiakban is marad a Politehnica Timisoara labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A Simek Pétert is foglalkoztató román élvonalbeli klub szakvezetője azért akart felállni a kispadról, mert úgy érezte: játékosai nem teljesítenek tudásuknak megfelelően. Az együttes szombaton 2-0-ás hátrányból felállva döntetlent ért el a CFR Cluj ellen, de a korábbi klasszis futballista kritikusan ítélte meg a gárda produkcióját. A meccset követően bejelentette lemondását, és csak azután változtatta meg elhatározását, hogy az egyesület vezetői hozzájárultak Gabriel Caramarin és Alin Stoica keretből való kizáráshoz. A temesvári csapat jelenleg hatodik helyen áll a bajnokságban, hátránya nyolc pont az éllovas Dinamo Bucurestivel szemben.