Hírek

2006.04.13. 18:54

Egyre több a fizetésképtelen cég

A hazai fizetésképtelenségi eljárások száma 2006 első negyedévében 15 százalékkal, 3641-re emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest.

T. M.

A vállalkozások száma eközben csupán három százalékkal gyarapodott – derül ki a Coface Hungary elemzéséből.

Különösen rossz a helyzet az építőiparban, a textiliparban, valamint a kis- és nagykereskedelemben. Az építőipar teljesít a legrosszabbul: amíg a bejegyzett cégeknek csak a közel 10 százaléka tevékenykedik ezen a területen, addig az eljárásoknak több mint 15 százaléka az építőiparban keletkezett.

Földrajzi összehasonlításban Budapesten indult a legtöbb fizetésképtelenségi ilyen eljárás, szám szerint 1483, ennek elsősorban az az oka, hogy a hazai vállalkozások mintegy negyven százaléka a fővárosban van bejelentve. Kimagaslóan rossz megyei eredményeket ért el 2006. első három hónapjában Csongrád és Nógrád.

Magyarországon a nyugat-európai országokhoz viszonyítva igen magas a vállalkozások száma. Jelenleg közel 960 ezer céget tartanak nyilván, ebből mintegy 470 ezer a társas vállalkozás. A gazdasági egységek száma azonban 250 ezer alatt van, mivel gyakran egy tevékenységre öt-hat cég van bejegyezve.

A nehéz helyzetbe került vállalatok vezetői ugyanis gyakran egy vagy több új céget alapítanak, azért, hogy a felszámolás ellenére tovább folytathassák az üzleti tevékenységüket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!