Hírek

2006.04.07. 07:00

Befagyasztják a szökésben levő hágai vádlottak vagyonát

Szerbia és Montenegró Államszövetségének képviselőháza tegnap befejezte a szökésben levő hágai vádlottak vagyonáról szóló törvénytervezet vitáját.

BAMA

Rasim Ljajić, Szerbia és Montenegró emberi- és kisebbségjogi minisztere a szökésben levő hágai vádlottak vagyona elleni intézkedések törvénytervezetét magyarázva elmondta, hogy ez a törvény nem helyettesítheti a hágai törvényszékkel való együttműködés más formáit, és kiemelte, hogy rossz üzenet lenne a nemzetközi közösség felé, ha nem fogadnák el a törvényt. "A dolgok jelenlegi állása szerint megvan a többségünk a törvény megszavazásához. Gondolok itt egyaránt a szerbiai és a montenegrói képviselőkre az államközösség képviselőházában, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Hogy mit hoz maga az ülés, majd meglátjuk", mondta Ljajić újságíróknak még a parlamenti ülés kezdete előtt, írja mai számában az Újvidéken megjelenő Magyar Szó című napilap.

A Szerb Radikális Párt és a Szerbiai Szocialista Párt képviselői bejelentették, hogy nem fogják támogatni a törvénytervezetet. Tomislav Nikolić, az SZRP képviselői csoportjának vezetője úgy vélte, „ezt a törvényt az Európai Unió nyomására kell meghozni”, és hozzátette, „a szökésben levő hágai vádlottaknak semmijük sincs egy asztalon és egy széken kívül”. A radikális pártvezér szerint ha a hatalom elkezdené lefoglalni ezeknek a hágai vádlottaknak a vagyonát, akkor a radikálisok „arra kényszerülnének”, hogy ezeknek a „szegény nincsteleneknek” a tulajdonát védjék.

Dušan Bajatović, a Szerbiai Szocialista Párt képviselői csoportjának vezetője szerint a törvény meghozatalának egyetlen célja, hogy Szerbia és Montenegró ismét alávesse magát a nemzetközi nyomásnak. "Be kell fejeznünk végre ezt a hágai történetet, de ez a törvény semmit nem old meg azon kívül, hogy Szerbia közvéleményét fenyegeti", mondta Bajatović.

Dušan Ilić, a Szerbiai Demokrata Párt képviselője elmondta hogy pártja támogatni fogja a törvénytervezetet, mert fontos kimutatni, hogy az állam nem áll a bűnökkel vádolt egyének mögött. "Az önkéntes feladás modelljével lehetővé tették, hogy a vádlottak állami segítséggel bizonyíthassák be ártatlanságukat. Akik ezt a lehetőséget nem használták ki, a közösség érdekeit kérdőjelezik meg, márpedig a közösség érdeke fontosabb az egyénénél", mondta Ilić.

A hágai vádlottak vagyona elleni intézkedésekről szóló törvénytervezet rendelkezései szerint a hágai szökevények anyagi és jövedelemforrásai „befagyaszthatóak”, illetve „kifagyaszthatóak” is, abban az esetben, ha a vádlott „elérhetővé válik” a Szerbia és Montenegró-i, illetve a nemzetközi törvényszék szervei számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!