2006.04.10. 12:25
Ausztrália megkente Szaddám Huszeint
Hajlandó írásos tanúvallomást tenni John Howard ausztrál kormányfő a Szaddám Huszein egykori iraki diktátornak juttatott kenőpénzek ügyét vizsgáló bizottságnak, jelentette be hétfőn Sidney-ben.
John Howard ausztrál kormányfőt azért kérték tanúvallomásra két miniszterével együtt, mert egy ENSZ-jelentés azt állítja, hogy az Ausztrál Gabonatestület (AGB) hatalmas kenőpénzt adott Szaddam Huszein iraki diktátornak gabonarendelések fejében. A vád szerint az 1999-ig állami kézben lévő, majd privatizált AGB 1997 és 2003 között 220 millió dollár kenőpénzt juttatott a volt iraki elnöknek, hogy Irak az úgynevezett "olajat élelemért" program keretében főleg Ausztráliától vásároljon gabonát. A szigetország ennek fejében 2,3 milliárd dollárnyi megrendeléshez jutott Iraktól.
Howard mai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a kivizsgálás nem kormányával, hanem a gabonakereskedelmi vállalattal kapcsolatban folyik. Ezzel együtt a bizottság beidézte Alexander Downer külügyminisztert, és Mark Vaile miniszterelnök-helyettest is, aki egyben az ország kereskedelmi minisztere. A CNN híradása szerint Ausztráliában több mint 20 éve nem volt példa hasonló, vezető politikusokat érintő vizsgálatra.