Hírek

2006.03.06. 18:30

Rosszabbul, vagy jobban élünk?

Három közvélemény-kutató cég is arra az eredményre jutott, hogy az emberek közel hatvan százaléka nem él rosszabbul, mint négy éve.

Vég Márton

A közvélemény-kutatók szerint az emberek többsége nem él rosszabbul, mint négy évvel ezelőtt. A Tárki, a Szonda Ipsos és a Capital Research az MTV „A szólás szabadsága” című műsora számára kérdezte meg az embereket, hogy egyetértenek-e a Fidesz plakátjaival, amelyek országszerte határozottan állítják: „Rosszabbul élünk, mint négy éve”.
A Tárki felméréséről Sík Endre kutatási igazgató számolt be, eszerint a megkérdezettek 59 százaléka nem ért egyett ezzel a mondattal, 37 százalék azonban megerősítette a legnagyobb ellenzéki párt álláspontját, míg 4 százalék bizonytalannak mutatkozott. Csaknem ugyanilyen végeredményre jutott a Szonda Ipsos is. Závecz Tibor kutatási igazgató összegzése szerint a válaszadók 56 százaléka utasította el a Fidesz állítását, 33 százalékuk rosszabbul él, 11 százalék viszont nem tudott/akart válaszolni a kérdésre. A Capital Research kérdőívei is azt mutatták ki, hogy az emberek többségének más a véleménye, mint ami a plakátokon olvasható. Ennél a cégnél volt a legszorosabb a „nem rosszabbul élők” és a „rosszabbul élők” versenye, de végül 54-38 arányban az előbbiek kerekedtek felül, 8 százalék pedig megtartotta magának a véleményét.


Az egybehangzó eredménysorra reagálva Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője kijelentette: „Az emberek nem szeretik bevallani azt, ha rosszabbul megy a soruk”. Batiz András kormányszóvivő azonban azt a következtetést vonta le, hogy „az emberek elutasítják, hogy bárki megmondja nekik hogyan érezzék magukat a bőrükben”.

Egy február végi adásban a TV2 Napló című műsora is kíváncsi volt nézői életminőségére. Akkor közel százezren gondolták úgy, hogy emelt díjas sms-ben elküldik válaszukat az „Ön rosszabbul él, mint négy éve” kérdésre. A nem reprezentatív felmérés tanulsága szerint 60 százalék nem él rosszabbul, 40 százalék azonban igen.


A Központi Statisztikai Hivatal árfigyelési adatait felhasználva Szabó Zoltán szocialista honatya egy héttel ezelőtt arra az eredményre jutott, hogy egynapi átlagnyugdíjból 2005-ben több kenyeret, benzint, energiát lehetett venni, mint 2001-ben. Az MSZP-s országgyűlési képviselő az átlagbérrel is végzett kalkulációkat, és „meglepetésre” abból is több terméket lehetett vásárolni, kivéve a BKV-jegyet.


A „Rosszabbul élünk, mint négy éve” plakátok természetesen mindezek ellenére a helyükön maradnak, hiszen a Fidesz szerint a 436 ezer munkanélküli, a 74 százalékos gázáremelés, és a 133 százalékos szívgyógyszer-áremelés bizonyítja annak igazságát. „Az ebben a témában végzett közvélemény-kutatások adataiból nem lehet pártpreferenciákra vonatkozó következtetéseket levonni, hiszen a jobban élők között is akad fideszes, és MSZP szimpatizánsok is élnek rosszabbul” – mondta lapunknak Gíró-Szász András. A politológus szerint a választás kimenetelét egyáltalán nem befolyásolja, hogy a Fidesz kampányszövegéről bebizonyosodott, hogy általánosságban nem igaz. „Nemzeti karakterünk alapvetően pesszimista, így a nem élünk rosszabbul meghatározás nem azt jelenti, hogy jól élünk” – szögezte le a reggel.hu-nak Kiszelly Zoltán. A politikai elemző hozzátette, hogy a felmérések legfeljebb azt a régóta ismert tényt igazolják vissza, miszerint az emberek bizonytalanok. „Sokan visszasírják a múlt rendszer kiszámíthatóságát” – mondta Kiszelly Zoltán, aki szerint a kutatások eredményeit kétkedéssel kell fogadni, de iránytűként használhatók. 

Kelemen István Baja: Szerintem egyáltalán nem élünk rosszabbul, mint négy évvel ezelőtt. Ugyanakkor az is igaz, hogy én például nem is nagyon gyarapodtam. Tehát azt mondhatom, hogy vagyonom se nem több, se nem kevesebb, mint négy éve volt. Körülbelül ugyanazon a szinten vagyok.

Kende Zsolt jegyvizsgáló Kaposvár: Minden területen elmondhatom, beleértve az anyagi körülményeim alakulását is, hogy sokkal jobban élek, mint négy évvel ezelőtt. Korábban két munkahelyen is dolgoznom kellett a biztos megélhetésért. De ma már stabil munkahelyem van és több mint negyvenezer forinttal többet keresek, mint ezelőtt néhány éve. A fiatalok közül, aki tényleg dolgozni akar annak szerintem van lehetőségük munkát találni.

Grábli Jánosné kismama, Kaposvár :Hét gyermekem van és nem élünk jobban, mint négy évvel ezelőtt. A kiegészítő családi pótlék bevezetésével megvonták tőlem a gyermekvédelmi támogatást, így gyakorlatilag többet vettek el, mint amennyit adtak. Ez pontosan azt jelenti, hogy mindössze hatszáz forinttal kapok többet, de ez semmire nem elég. A helyzetünkön az is nehezít, hogy a férjem már több éve munkanélküli.

Orosz Ferenc, Maklár: Semmiképp nem mondhatnám, hogy rosszabbul élünk. A tizennyolc éves gyermekem idén érettségizik és a tervek szerint szeretné folytatni tanulmányait, a feleségem pedig rokkantnyugdíjas. A családban ilyenformán én vagyok az egyedüli aktív kereső, ennek ellenére úgy érzem, hogy összességében javultak az életkörülményeink a négy évvel ezelőtti helyzetünkhöz képest.

Törő Attiláné, Gyöngyös: Elvesztettem a munkahelyemet, és a fiam is munkanélküli, úgyhogy én tényleg rosszabbul élek, mint négy éve! A környezetemben mindenki minimálbérért dolgozik, amiből lehetetlen megélni, mert mindennek emelkedett az ára! A nyugdíjas ismerőseimnek is kiürül a pénztárcájuk a hónap végére.

Nagy Zoltán, Budapest: Nem tartom hitelesnek ezeket a plakátokat, mert az adatok nem ezt mutatják. Például nem igaz a 70 százalékos lakossági gázáremelés! A többi is féligazságokat tartalmaz, direkt elferdíti a tényeket. Én jobban élek, mint négy éve! A vállalkozásom terjeszkedik, igaz, ezt elsősorban magamnak köszönhetem, és nem a kormánynak.

Varga Andrea, Békéscsabai gyesen lévő anyuka: Ha alaposan átgondolom, jobban is, meg rosszabbul is élünk ma, mint négy évvel ezelőtt! Úgy látom, az utóbbi időben valamivel több a munkalehetőség, így könnyebb elhelyezkedni, de van olyan terület is, ahol rosszabbak a lehetőségek. A lakáshoz jutás feltételei ugyanis szerintem romlottak.

Vég Márton Kelemen István Baja: Szerintem egyáltalán nem élünk rosszabbul, mint négy évvel ezelőtt. Ugyanakkor az is igaz, hogy én például nem is nagyon gyarapodtam. Tehát azt mondhatom, hogy vagyonom se nem több, se nem kevesebb, mint négy éve volt. Körülbelül ugyanazon a szinten vagyok.

Kende Zsolt jegyvizsgáló Kaposvár: Minden területen elmondhatom, beleértve az anyagi körülményeim alakulását is, hogy sokkal jobban élek, mint négy évvel ezelőtt. Korábban két munkahelyen is dolgoznom kellett a biztos megélhetésért. De ma már stabil munkahelyem van és több mint negyvenezer forinttal többet keresek, mint ezelőtt néhány éve. A fiatalok közül, aki tényleg dolgozni akar annak szerintem van lehetőségük munkát találni.

Grábli Jánosné kismama, Kaposvár :Hét gyermekem van és nem élünk jobban, mint négy évvel ezelőtt. A kiegészítő családi pótlék bevezetésével megvonták tőlem a gyermekvédelmi támogatást, így gyakorlatilag többet vettek el, mint amennyit adtak. Ez pontosan azt jelenti, hogy mindössze hatszáz forinttal kapok többet, de ez semmire nem elég. A helyzetünkön az is nehezít, hogy a férjem már több éve munkanélküli.

Orosz Ferenc, Maklár: Semmiképp nem mondhatnám, hogy rosszabbul élünk. A tizennyolc éves gyermekem idén érettségizik és a tervek szerint szeretné folytatni tanulmányait, a feleségem pedig rokkantnyugdíjas. A családban ilyenformán én vagyok az egyedüli aktív kereső, ennek ellenére úgy érzem, hogy összességében javultak az életkörülményeink a négy évvel ezelőtti helyzetünkhöz képest.

Törő Attiláné, Gyöngyös: Elvesztettem a munkahelyemet, és a fiam is munkanélküli, úgyhogy én tényleg rosszabbul élek, mint négy éve! A környezetemben mindenki minimálbérért dolgozik, amiből lehetetlen megélni, mert mindennek emelkedett az ára! A nyugdíjas ismerőseimnek is kiürül a pénztárcájuk a hónap végére.

Nagy Zoltán, Budapest: Nem tartom hitelesnek ezeket a plakátokat, mert az adatok nem ezt mutatják. Például nem igaz a 70 százalékos lakossági gázáremelés! A többi is féligazságokat tartalmaz, direkt elferdíti a tényeket. Én jobban élek, mint négy éve! A vállalkozásom terjeszkedik, igaz, ezt elsősorban magamnak köszönhetem, és nem a kormánynak.

Varga Andrea, Békéscsabai gyesen lévő anyuka: Ha alaposan átgondolom, jobban is, meg rosszabbul is élünk ma, mint négy évvel ezelőtt! Úgy látom, az utóbbi időben valamivel több a munkalehetőség, így könnyebb elhelyezkedni, de van olyan terület is, ahol rosszabbak a lehetőségek. A lakáshoz jutás feltételei ugyanis szerintem romlottak. -->

Ezek is érdekelhetik