2006.03.01. 17:09
Nemlétező szobor ellen tiltakoznak
Legkésőbb március 15-ig tüntessék el Székelyudvarhely főteréről a háborús bűnös Wass Albert szobrát – hangzik ellentmondást nem tűrően a Sarmisegetuza Kulturális Alapítvány felszólítása, miután néhány hete az Elie Wiesel Országos Holokauszt-kutató Intézet fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy Udvarhelyen köztéren áll a Wass-szobor.
Az Erdélyben különös népszerűségnek örvendő írót a második világháború után ítélték el háborús bűnök elkövetéséért, így az érvényben levő román törvények értelmében valóban tilos neki szobrot állítani. Amit viszont Ioan Tene, a szélsőjobboldali eszméket hirdető alapítvány elnöke szem elől téveszt, az az egyszerű tény, hogy a Wass Albert-szobrot nehezen lehet eltávolítani Udvarhelyről, ugyanis az író neve egyetlen köztéri alkotáson sem szerepel. Magyarán szólva: nincs is Wass Albert-szobor a szinte száz százalékban magyarok által lakott székely anyavárosban. Igaz, létezik egy szoborpark a város központjában, amelyet 2004-ben éppen Orbán Viktor Fidesz-elnök avatott fel Szász Jenő polgármesterrel közösen.
Minden Wass Albert-szobrot lebontattak
Erdélyben három településen állítottak szobrot Wass Albertnek, ma már egyik sincs eredeti talapzatán. A Maros megyei Holtmaroson illetve Szászrégenben egyházi kezdeményezésre a templomkertekbe állították fel a szobrokat, míg a Beszterce-Naszód megyei Vicében a helyi iskola udvarára került az alkotás. A szobrok rövid ideig álltak eredeti helyükön, mindegyik esetben a művelődési igazgatóság fenyegetései nyomán kellett azokat eltávolítani.Szászrégenben azt remélték, ha letakarják a büsztöt, nem fognak tovább akadékoskodni a hatóságok – nem így történt. A már említett Vice, illetve a Hargita megyei Bögöz település iskolái kezdetben tanfelügyelőségi engedéllyel vették fel Wass Albert nevét, később a megnevezést is meg kellett változtatni.A parkban tizenhárom szobor sorakozik – köztük van Szent László király, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc és mások, a történelmi személyiségek sorát pedig a székelyek őseként tisztelt, ám létezését tekintve bizonytalan Csaba királyfi, majd egy Vándor Székely nevű figura zárja. „Valóban léteznek olyanok, akik azt állítják, a Vándor Székely tulajdonképpen Wass Albertre hasonlít, de fogalmam sincs, hogy kire gondolt az alkotó, amikor a szobrot megmintázta” – állítja némiképp huncutul Komoróczy Zsolt, az udvarhelyi városháza szóvivője, hozzátéve, az alkotás a világon szétszóródott valamennyi székelyt jelképezi. Szász Jenő polgármester szintén tagadja a Wass Albert-szobor létét. „Több mint tíz éve vagyok polgármester Székelyudvarhelyen, mégiscsak jobban tudom, hogy milyen szobrok állanak a városban” – mondta önérzetesen az ügyet firtató román újságíróknak az elöljáró.
Váli József, a Hargita megyei művelődési igazgatóság vezetője is vállát vonogatja. „Semmilyen jóváhagyást nem kértek és nem is bocsátottunk ki soha egy Székelyudvarhelyen felállítandó Wass Albert-szoborra” – mondja az engedélyekért felelős megyei illetékes. A Sarmisegetuza Alapítvány annál inkább sürgetőnek érzi az állítólagos Wass Albert-szobor eltávolítását, mert március 15-én Székelyudvarhelyen tart nagygyűlést a Székely Nemzeti Tanács, ahol egyebek között a Székelyföld autonómiája mellett is hitet tesznek majd a résztvevők.
Egy bizonyos: nem könnyű feladat fogást találni a furfangos székely észjáráson. Főképp, ha azt is hozzászámítjuk, hogy például a Csaba királyfit ábrázoló alkotásban egyesek magát Orbán Viktort vélik felfedezni.
Szászrégenben azt remélték, ha letakarják a büsztöt, nem fognak tovább akadékoskodni a hatóságok – nem így történt. A már említett Vice, illetve a Hargita megyei Bögöz település iskolái kezdetben tanfelügyelőségi engedéllyel vették fel Wass Albert nevét, később a megnevezést is meg kellett változtatni. -->