Hírek

2006.03.12. 14:52

Egyelőre hallgat az MDF

Egyes MDF-körökben nyílt titoknak számít, hogy a kopogtatócédula-gyűjtésben segítséget kapnak az MSZP-től. A pártvezetők ezt cáfolják, arra biztatnak, aki rendelkezik ilyen információval, tárja a nyilvánosság elé.

Szakács Árpád

Három héttel az országgyűlési választások előtt továbbra is egykori koalíciós partnerével a legellenségesebb az MDF kapcsolata. Az amúgy is hűvös viszonyt még jobban megdermesztette Bagó Zoltán fideszes honatya múlt heti akciója, amelyben gyakorlatilag megzsarolta a kalocsai MDF-es jelöltet, hogy visszalépésre kényszerítse. A Fideszt igen kényesen érintő ügy után az MDF még hétfőn jelezte: csütörtökön újabb bizonyítékokat hoz elő, amelyek azt demonstrálják, hogy a Fidesz antidemokratikus eszközökkel próbálja ellehetetleníteni a kis pártot. Csakhogy amíg az újságírók a nagy bejelentésre vártak, addig az elnökségi ülésről úgy szivárogtak el a pártvezetők, hogy semmit sem mondtak. Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese másnap mindössze annyit közölt: alaposabban meg akarják vizsgálni az eseteket, és pár nap múlva nyilvánosságra hozzák az újabb bizonyítékokat.

Lapunk úgy tudja, egyéb, úgynevezett zsarolások tekintetében már korántsem rendelkezik a párt olyan bizonyítékokkal, mint Kalocsán. Emlékezetes: a helyi MDF-es jelölt magnófelvételt is készített a Bagó Zoltánnal folytatott beszélgetésről, amelyet le is játszottak a sajtó képviselőinek. Mindezeken kívül az is hátráltatta az újabb bejelentéseket, hogy a demokrata fórum több jelöltje utólag úgy döntött, mégsem áll nyilvánosság elé.

Ugyanakkor értesüléseink szerint a halasztást egyéb körülmények is befolyásolták. Úgy tudjuk, az MDF olyan „jelzéseket” kapott a fideszesektől, hogy amennyiben mégis előállnak a „történetekkel”, akkor „könnyen nyilvánosságra kerülhetnek” olyan esetek is, amelyek szerint MSZP-segédlettel sikerült több körzetben is MDF-es jelöltet állítani. Egyébként több MDF-es forrás is azt állította: párton belül egyes térségekben nyílt titoknak számít, hogy a kopogtatócédula-gyűjtésben segítséget kaptak a szocialistáktól. Mindez főleg az ország északkeleti és nyugat-dunántúli megyéiben volt a legjelentősebb – nyilatkozták lapunknak nevük elhallgatását kérő politikusok.

Herényi Károly MDF-es frakcióvezetőnek viszont nincs tudomása semmilyen fideszes nyomásgyakorlásról. A politikus lapunknak kifejtette: ha bárkinek van információja arról, hogy szabálytalanul állítottak jelöltet, bátran mondja el. Megerősítette: az MDF mindenképpen nyilvánosságra hozza azokat az eseteket, ahol megfélemlítették vagy megpróbálták mézesmadzaggal eltanácsolni a jelöltjeiket. Azt is elmondta, hogy jelenleg több tucat konkrét esetről tudnak, minden kerületben egyedül a Fidesz próbált nyomást gyakorolni az MDF-re. Tizenhat évvel a rendszerváltozás után a megfélemlítést és a zsarolást ki kell űzni a politikából – indokolta Herényi az újabb lépéseket.

Dávid Ibolya pártelnök környezetéből úgy tudjuk, a választásokra az MDF három forgatókönyvvel készül. Az egyik azzal számol, hogy nem jutnak be a parlamentbe. A másik szerint az MDF koalícióra lép a Fidesszel. Erre továbbra is esélyt lát Herényi Károly. „Az együttműködést nem a sérelmekhez, hanem a közös munkához kötjük” – tette hozzá. A frakcióvezető szerint a szocialistákkal „majdnem kizárható” a koalíció, természetesen olyan kérdésekben, amelyek az ország érdekeit szolgálják, együttműködnek az MSZP-vel. A harmadik forgatókönyv szerint konstruktív ellenzéki szerepet választ majd a demokrata fórum. Erre akkor kerülhet sor, ha a Fidesz úgymond túlnyeri magát, igaz, akkor amúgy sem kényszerül együttműködésre.

Miniszterelnökért cserébe lépne koalícióra az MDF a Fidesszel

Az MDF az MSZP-vel ideológiai okokból, a Fidesszel a „demagógiája, populizmusa” miatt „nem vágyik tartós kapcsolatra” – jelentette ki a hét végén Dávid Ibolya. A miniszterelnök-jelölt hozzátette: az MDF nem koalícióra, hanem a legjobb választási eredmény elérésére törekszik. Ha bejut a parlamentbe, megkerülhetetlen erő lesz. Dávid saját pártja számára három lehetőséget vázolt fel: fontos ügyekben együttműködő ellenzékben maradnak. Egy esetleges Fidesz-győzelem nyomán akkor lépnének koalícióra, ha az MDF adná a miniszterelnököt. A harmadik variáció szerint kívülről támogatnák a kormányt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!