2006.03.24. 07:00
Cégek a pártok védelmében
A pártok nem nyilatkoznak róla, mégis tudni, hogy működnek: a biztonsági szolgálatok működése Orbán Viktor családját ért fenyegetésekkel kapcsolatban került előtérbe.
„Megoldjuk saját magunk” – ezzel utasította el a köztársasági őrezred által kínált védelmet Orbán Viktor Fidesz-elnök, miután megfenyegették családját. Mint kiderült, a Fidesz saját biztonsági embereivel kívánja megoldani vezetője családtagjainak őrzését. A kérdés ezek után az, hogyan is működnek a pártok – mindeddig háttérben lévő – biztonsági szolgálatai. Minderről a nagyobb ellenzéki párt „a pártelnök védelmében” nem kívánt részleteket elárulni.
A reggel.hu-nak Popper György, a Nemzetközi Testőr és Biztonsági Szolgálatok Szövetségének elnöke azt mondta, a Fidesz elutasítása minden bizonnyal annak a beidegződésnek tudható be, hogy az ellenzék tart attól: bármennyire is függetlenek a kormányzattól a védelmi szervek, vezetésükön keresztül belső információk szivároghatnak át az ellentáborhoz.
A Fidesz ezen olvasat szerint a kampányidőszak információit félti: ha tudniillik az őrezred biztosítaná Orbánék védelmét, úgy a család és a Fidesz-elnök minden lépéséről, így kampányhelyszíneiről és tárgyalásairól is tudniuk kellene.
Ennek ellenére – mondja Popper György – Magyarországon egyes magáncégek olyan rendkívül magas szintű védelmi szolgáltatást tudnak biztosítani, hogy az a Köztársasági Őrezred által nyújtott biztonsággal egyenértékű lehet. Popper állítja: a pártok gárdájában korábban az állami szektorban dolgozó, a „szakmához nagyon jól értő” szakemberek működnek.
Védelmi szempontból az az „öszvérmegoldás” jellemző, hogy a biztonsági pártalkalmazottak által szervezett védelmet magánvállalkozások embereivel biztosítják. Popper Péter rámutatott arra, a biztonsági cégek egy részének határozott pártpreferenciája van.
„Az SZDSZ nem védi politikusait biztonsági emberekkel” – tudtuk meg a liberális párt kabinetfőnökétől. Székházukat 24 órás szolgálatban őrzi egy külsős cég, akiket nagyobb rendezvényeik biztosításával is megbíznak. Az SZDSZ politikusai rendszeresen kapnak sértő, gyalázó fenyegető leveleket, e-maileket és telefonokat, de ezek miatt még nem rendeltek senkinek sem külön védelmet. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke még belügyminiszterként kapott külön kötelező védelmet, de azóta nem vesz ilyet igénybe, mert állítólag kifejezetten nem kedveli, ha testőrök vigyáznak rá.
„Az MSZP nem védi biztonsági emberekkel politikusait” – mondta lapunknak Ujhelyi István. Az MSZP alelnöke közölte, hogy rendezvényeiket saját aktivistáik segítségével bonyolítják le. A nagyobb eseményekre egy külsős cég szolgáltatását veszik igénybe.
„A miniszterelnöknek és a korábbi kormányfőknek a nagyobb veszélyeztetettség miatt kiemelten kell óvni – hangoztatta a szocialista honatya. – Ezért Orbán Viktornak el kellett volna fogadnia a Köztársasági Őrezred által felajánlott védelmet, ha családját komoly fenyegetés érte” – hangoztatta Ujhelyi.
Az MSZP politikusai folyamatosan kapnak gyalázkodó, fenyegető leveleket, üzeneteket. „Legutóbb Körmenden fenyegettek meg és hazaárulóztak le, sajnos képviselőként már ezt is el kell tűrnünk ebben a feltüzelt országban” – mondta az MSZP alelnöke. Lapunk ennek ellenére úgy tudja, hogy magas rangú szocialista politikusoknak dolgoznak biztonsági tanácsadók.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke annak ellenére nem tartotta indokoltnak a rendőrség értesítését, hogy két héttel ezelőtt ő is kapott fenyegető levelet. „Nem volt és nem is tervezzük személyi védelmet biztosító csapat alkalmazását” – mondta lapunknak Szép Zsuzsa MDF-es sajtófőnök.
Debreczeni: Nem lepődnék meg, ha a fenyegetések mögött nem lenne valós személy
„Magyarországon a 20-as, 30-as években volt jellemző, hogy egy pártnak belső biztonsági szolgálata van, meghökkennék, ha valamelyik jelenlegi politikai erőről kiderülne, hogy rendelkezne ilyennel” – nyilatkozta lapunknak Debreczeni József.A politológus szerint ezt a párttörvény sem engedi, saját védelmi alakulatot, fegyveres testületet nem tarthatnak fenn a pártok, ez demokrácia ellenes lenne. „Nem lepődnék meg viszont azon, ha kiderülne, hogy a fenyegetések mögött nincs valós személy, hanem csak azért találták ki, hogy a Fidesz együttérzést váltson ki a választókból – mondta Debreczeni. – Ebben a kampányban mindent bevetnek a pártok. Lehet, hogy ugyanaz a személy írja ezeket a névtelen leveleket, aki engem ügynök múlttal vádolt meg” – vélte a politológus.
„Nincs olyan szint, ami alá lehetne ezzel a gondolattal süllyedni” – reagált arra a kijelentésre Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője, mely szerint az Orbán-család fenyegetését azért találták ki, hogy szimpátiát keltsenek az emberekben. A fideszes honatya szerint gyermekek és családok fenyegetésével nem szabad viccelni. Szijjártó közölte, hogy az Orbán família védelmét biztosították és megerősítették.
A politológus szerint ezt a párttörvény sem engedi, saját védelmi alakulatot, fegyveres testületet nem tarthatnak fenn a pártok, ez demokrácia ellenes lenne. „Nem lepődnék meg viszont azon, ha kiderülne, hogy a fenyegetések mögött nincs valós személy, hanem csak azért találták ki, hogy a Fidesz együttérzést váltson ki a választókból – mondta Debreczeni. – Ebben a kampányban mindent bevetnek a pártok. Lehet, hogy ugyanaz a személy írja ezeket a névtelen leveleket, aki engem ügynök múlttal vádolt meg” – vélte a politológus.
„Nincs olyan szint, ami alá lehetne ezzel a gondolattal süllyedni” – reagált arra a kijelentésre Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője, mely szerint az Orbán-család fenyegetését azért találták ki, hogy szimpátiát keltsenek az emberekben. A fideszes honatya szerint gyermekek és családok fenyegetésével nem szabad viccelni. Szijjártó közölte, hogy az Orbán família védelmét biztosították és megerősítették. -->