Hírek

2006.03.07. 12:00

Akiket a szobrocska tett sztárrá

Egy átlagos rossz nap híradójának és a világ legpuccosabb Oscar-gálájának egyvelege volt az idei díjátadás. Már a jelöltek névsora sem volt az a sztárparádé, de sok győztes csak tegnaptól sztár. És kérdés, hogy meddig.

Gyükeri Mercédesz

Egy faji konfliktusokról, egy gyurmakutyáról és egy halom pingvinről szóló film tarolt az idei Oscar-gálán, de az akadémia díjazott egy tinivígjáték- és egy sorozatsztárt is. Csalódniuk kellett azoknak, akik még abban a hitben élnek, Hollywood látványos és romantikus mesék földje. Az Oscar-díjak vasárnap, magyar idő szerint hétfő hajnalban a Los Angeles-i Kodak Theatre-ben rendezett díjkiosztója inkább hasonlított egy Amerika bajait lajstromba vevő felsorolásra. Ezt az is erősítette, hogy a műsorvezetést – a rossz nyelvek szerint minden szóba jöhető jelölt elutasítása után – Jon Stewart, Amerika kedvenc, többszörös díjnyertes álhíradójának a műsorvezetője vállalta el. Arra azonban gondosan ügyeltek a szervezők, nehogy a nyertesek a szűkebb család tagjainak felsorolása helyett a washingtoni vezetéssel szembeni bírálatuk kifejtésére használják ki a köszönőbeszéd okán kapott nyilvánosságot. Így a Kóla, puska, sült krumpli rendezőjének, Michael Moore-nak a 2003-as díjkiosztón – az amerikaiak vezette iraki invázió megkezdése idején – kikiáltott mondatát – „Mr. Bush, szégyellje magát” – hétfőn egyetlen megnyilvánulás sem halványította el. Igaz, a konzervatív ruháik okán néha a nagyszüleikre emlékeztető sztároknak meg sem kellett szólalniuk, hiszen a szobrocskáért versenyző filmjeik közül is számtalan az amerikai társadalom vagy a politikai élet nyílt bírálata.

A legjobb film díját meglepetésre elhalászó Crash – Ütközések kiindulópontja az, hogy a „népek olvasztótégelyének” tartott Egyesült Államokban mára eltávolodtak egymástól az emberek, s az egyetlen kommunikációs forma a konfliktus. Konkrétan a fajok közötti összeütközés. Az idei Oscar-jelöltek között veteránnak számító – és üres kézzel távozó – Steven Spielberg is súlyos témával foglalkozott München című filmjében: az 1972-es nyári olimpián túszul ejtett és megölt izraeli sportolók palesztin gyilkosai utáni hajtóvadászatról. Bennett Miller rendező sem választott könnyő témát: Truman Capote Hidegvérrel című, egy négytagú család meggyilkolásáról szóló könyvének írásakor közeli viszonyba kerül az egyik börtönben ülő gyilkossal.

Az 1959-ben játszódó történethez hasonlóan tabukat döntöget a nagy esélyesnek tartott Túl a barátságon, amely két cowboy szerelmét mutatja be a hatvanas évek Amerikájában. A Good Night, And Good Luck (Jó éjt, és jó szerencsét), George Clooney filmje pedig az ötvenes évek Amerikájának kommunistaüldözését mutatja be egy tévéműsor és Joseph McCarthy szenátor harcán keresztül. Utóbbi film jelölése nyilvánvaló politikai üzenet volt. Ám az, hogy végül egy szobrot sem vitt el, jelzi, hogy Oscart mégsem olyan fekete-fehér kamaradrámának osztogatnak, amelynek inkább a dokumentumfilmek között lett volna a helye.

Más kérdés, hogy dokumentumfilm kategóriában egy olyan alkotás vitte el a pálmát, amelynek nemhogy a politikához, de még az emberekhez sincs sok köze. Tartalmát röviden úgy lehetne öszszefoglalni: sok császárpingvin totyog föl-alá a Déli-sarkon. Igaz, a Pingvinek vándorlása című film francia alkotóinak elfelejthettek szólni arról, hogy idén a mamának és a filmakadémiának kell köszönetet mondani, így ők azért a gálán felhívták a figyelmet az Antarktisz megmentéséről szóló nemzetközi egyezményre. A pingvinek tavaly Amerika kedvenceivé váltak, s Oscar-díjuk épp annyira borítékolható volt, mint az animációs filmek kategóriájában a nálunk „Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylény” címmel futó báb-thrillerparódiáé. A brit Aardman Stúdió eddig négy filmet készített az ezermester gyurmaemberről és rigolyáit beletörődéssel nyugtázó gyurmakutyájáról – ez volt az első egész estés jelenésük –, s ezek közül három meg is kapta a filmakadémia díját. A negyedik is csak azért nem, mivel az elismerést abban az évben – 1991  tavaszán – történetesen az Aardman Sumák dumák című animációjának ítélték oda.

Távolról sem volt ennyire kiszámítható a végeredmény a hús-vér emberek versenyében. A színészek között például már az csodaszámba ment, hogy egyaránt jelölést kapott a leginkább Dr. Szösziként ismert szőkeség, Reese Whiterspoon és George Clooney, aki hiába tölti idejét rendezéssel és Washington intenzív szidalmazásával, a közönség még mindig egy sztetoszkóppal a nyakában, a Vészhelyzet Ross doktoraként tartja számon. Az sem okozott kisebb meglepetést, hogy a legjobb filmdalnak az utcai életről szóló, pontok és sípszó nélkül idézhetetlen hip-hop számot ítélték az akadémia tagjai. A „Nehéz itt lent egy stricinek” egyébként két olyan dallal állt versenyben, amelyet a gálán nagyestélyiben adott elő két kiművelt hangú hölgy.

Tom Cruise citromdíja

Méltatlanul kevés szó esett az idei Oscar-gálán Tom Cruise-ról. A sztárnak így be kellett érnie azzal, hogy egy napig mindenki az ő Arany Málna-díjáról beszélt. Az immár 26. alkalommal, hagyományosan az Oscar előtt egy nappal, az év legrosszabb filmes teljesítményéért odaítélt produkcióknak járó Málnát Cruise az „év legfárasztóbb bulvártémája” kategóriában nyerte el, a szcientológiával és barátnőjével kapcsolatos kinyilatkozatásai okán. A „Razzie” szervezői egyébként elégedetten nyilatkoztak: „a 2005-ös igazán rossz év volt a moziknak” – így nem volt nehéz munka kiválasztani a citromdíjak nyerteseit sem.

A legrosszabb színésznek Rob Scheidert, a mozikban nálunk Tök alsó 2 – Európai turné címmel dicstelen karriert befutott remekmű főszereplőjét találták. Filmje azonban nem tarolt, szemben a Dirty Love (Mocskos szerelem) című mozival, amelynek rendezője, főszereplőnője és forgatókönyvírója is kiérdemelte egy-egy Arany Málnát.

A legrosszabb színésznek Rob Scheidert, a mozikban nálunk Tök alsó 2 – Európai turné címmel dicstelen karriert befutott remekmű főszereplőjét találták. Filmje azonban nem tarolt, szemben a Dirty Love (Mocskos szerelem) című mozival, amelynek rendezője, főszereplőnője és forgatókönyvírója is kiérdemelte egy-egy Arany Málnát. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!