Hírek

2006.03.01. 00:00

Százmilliókba került eddig a védekezés

A hidegre fordult időjárás miatt az elöntött területek nagysága nem változott jelentősen, jelenleg 191 ezer hektárt – főleg szántóföldeket – borít belvíz, nagyrészt lefagyott állapotban. Közben újabb tizenegy embert kellett kitelepíteni, így mostanra már összesen 118-an hagyták el házukat.

BAMA

„Az elmúlt 24 órában a védekezés becsült költsége 35 millió forint volt, összesen eddig 743 millió forintot költöttünk erre a célra” – mondta a reggel.hu-nak Korompay András. A környezetvédelmi tárca főosztályvezetője szerint Szombathelytől Szegedig összesen 69 körzetben van érvényben belvízvédelmi készültség, ahol a tűzoltók naponta 18 millió köbméter vizet szivattyúznak át a befogadókba. „Sajnos még több mint száz településen nem lehetett megszüntetni a készültséget, a csatornázatlan részeken álló vályogházak továbbra is veszélyben vannak” – szögezte le Korompay András. Az árvízvédelmi helyzet folyamatosan javul – már csak 550 kilométeren van készültség –, ennek ellenére naponta 8,5 millió forintba kerül a védekezés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!