2006.02.02. 00:00
Rács mögött a lángvágós
Országjáró körútjuk során kilenc megyében legalább húsz posta, takarékszövetkezet és polgármesteri hivatal páncélszekrényét rámolta ki a hétfőn lekapcsolt négytagú csoport.
Kommandósok hétfőn kapták el Győr mellett azt a négy férfit, akik tavaly nyár óta az ország kilenc megyéjében összesen 17 millió forintot zsákmányoltak különféle betörésekből. Az Á. Sándor (39), és B. Ferenc (37) budapesti lakosok, valamint az L. Sándor (37) aranyosapáti és H. Lajos (30) tiszaadonyi lakhelyű férfiak alkotta banda nem volt válogatós, hiszen posták, takarékszövetkezetek és polgármesteri hivatalok páncélszekrényét egyaránt kirabolták. Az épületekbe mindig erőszakos módon jutottak be, majd a trezorokat lángvágós módszerrel – a zárszerkezetet körbevágva – nyitották ki.
Az eddigi adatok szerint húsz betörés írható a számlájukra, de ez a szám még tovább növekedhet. A január 30-ai elfogásukkor éppen utolsó akciójukról tartottak hazafelé az M1–es autópályán – a rábapordányi postát rámolták ki –, amikor útjukat állták a rendőrök. Kocsijukban 600 ezer forint készpénz mellett megtalálták a lángvágót is, valamint adóvevőket és 18 kilogramm fémpénzt foglaltak le. Az országjáró lopássorozatba 2005 júliusában kezdtek, 18 nappal Á. Sándor és B. Ferenc szabadulását követően. Az említett két férfi 2000 és 2001 között hasonló módszerekkel már 11- szer követett el bűncselekményt. A gyanúsítottak valamennyien különös visszaesőnek számítanak. Ez idáig összesen 33 esetben voltak büntetve és 23 év 6 hónap szabadságvesztést húztak le vagyonelleni bűncselekmények miatt.
Az is elképzelhető, hogy egyikük éppen a börtönben tökéletesítette a lángvágó használatához szükséges „szakmai tudást”. „Az ellenük folyamatban lévő nyomozás célja az üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett lopássorozat teljes körű bizonyítása, melynek büntetése 2–8 évig terjedő szabadságvesztés” – tájékozta lapunkat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanúsítottak azonban megélhetési bűnözőnek mondják magukat, hiszen összesen 13 gyereket kellett eltartaniuk. Az utazó bűnbanda már rács mögött várja újbóli elítélésüket.