Hírek

2006.02.20. 17:43

Olvadás után ár- és belvíz

Az országban már összesen 257 kilométer hosszon van árvízvédelmi készültség. Az elmúlt négy napban ötven százalékkal nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága.

Vég Márton

Az elmúlt négy napban 50 százalékkal nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága, immár 80 hektár van víz alatt. Árvízre azonban csak akkor kell számítani, ha az enyhe idő miatti hóolvadás mellett jelentősen megnő a csapadék mennyisége is. „A belvízzel sújtott területek kiterjedése folyamatosan növekszik. Karcagon, Debrecenben és Hajdúhadházán összesen tíz családot kellet kiköltöztetni” – mondta a reggel.hu-nak  Dobson Tibor. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint rendkívüli intézkedéseket nem vezettek be, szivattyúzással egyelőre kezelhető a védekezés. A kormány még januárban kétmilliárd forintot csoportosított át erre a célra, így elvileg pénzszűke nem akadályozhatja meg a nyolc veszélyeztetett, főleg alföldi megye „belvíztelenítését”.

Hajdú-Bihar megyében a vízzel elöntött földterület nagysága két nap alatt 12 ezer hektárral nőtt, így jelenleg már 22 ezer hektárt borít hólé. A már említett Debrecen mellett Püspökladányban, Hajdúböszörményben és Sápon is szivattyúkkal küzdenek a belvíz ellen. Észak-Magyarországon a hét belvízvédelmi övezetből öt szakaszon első fokú, két területen másodfokú készültség van.

„Eddig 4 ezer hektár a vízzel elöntött terület, de a hóvastagság még mindig 15-30 centiméter, így még biztosan növekedni fog” – mondta a reggel.hu-nak Bodnár Gáspár. A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője főleg a hó szokásosnál magasabb víztartalmára és az emelkedő talajvízszintre panaszkodott.

Árvízvédelmi készültséget a Berettyón, a Fekete-Körösön és a Krasznán rendeltek el, összesen 257 kilométeren. A meterológusok csapadékos időt jósolnak a hétre, ami a folyóink vízgyűjtőterületein felgyülemlett hómennyiség gyors olvadásával párosulva komoly áradást okozhat.

További szivattyúkra van szükség

A belvízhelyzet súlyosságát jelzi, hogy a kormány 176 millió forint értékben összesen 210 szivattyú beszerzéséről döntött hétfőn. Az új szerkezeteket önkormányzati tűzoltóságok kapják meg. Így összesen 800 darab szivattyúja lesz a tűzoltóságoknak és a többi katasztrófavédelmi szervnek. „Ebből 550 darabot közepes, vagy nagyteljesítményű motor működtet” – hangsúlyozta Lampert Mónika belügyminiszter, miután találkozott a megyei védelmi bizottságok elnökeivel. Azonban még így sem jut minden magyarországi településnek saját szivattyú.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!