2006.02.15. 18:37
Maratoni vallomásba kezdett Varga Tamás
Megkezdődött az egykori Fidesz gazdasági-tanácsadó, Varga Tamás és 23 társának büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. Vargát, akit tavaly áprilisban, öt év körözés után Amszterdamban fogtak el, ötrendbeli folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és ötrendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirathamisítással vádolják. Az ügyészség szerint a vádlottak hárommilliárd forint áfát vettek fel 1996 és 1999 között jogosulatlanul.
Varga a bíróságon maratoni vallomástételbe fogott, órákon keresztül csak azt ecsetelte egy hatalmas papírhalom fölött, hogy milyen kapcsolatban állt vádlottársaival. Állítása szerint sokakat közülük nem is ismert. „Semmilyen ilyen bűncselekményt nem követtem el, nem irányítottam” – fogalmazott, majd hozzátette: „arról sem vagyok meggyőződve, hogy ezek az esetek egyáltalán bűncselekmények-e”. Varga arról is beszámolt: meglepődött, amikor kiderült, hogy mivel gyanúsítják, ráadásul állítása szerint csak a kiadatása után, Magyarországon tudta meg mi is ellene a vád.
Az ügyészség szerint ő volt a csalások irányítója, ráadásul kiderült: két másik ügyben is eljárás folyik ellene többek között orgazdaság, csempészet és okirathamisítás miatt, 1998-ban pedig rongálás miatt jogerősen elítélték.