Hírek

2006.02.10. 18:51

Elutasították Orbán keresetét

Nem jogerősen elutasította Orbán Viktor jó hírnév megsértése miatti keresetét a Fővárosi Bíróság pénteken. A Fidesz elnöke azért perelt be két szocialista politikust és két napilapot, mert azt állították róla, hogy tusnádfürdői beszédében kódolt antiszemitizmus fogalmazódott meg.

BAMA

A bíróság szóbeli indoklása szerint Orbán Viktort nem személyében sértette Újhelyi István, az MSZP alelnöke és Simon Gábor, a szocialista párt választmányi elnöke, valamint a kijelentéseket közlő Népszabadság és Népszava, hanem egy kijelentését bírálták – közölték a peres felek jogi képviselői az MTI-vel.

Szalay Péter, a Fidesz elnökének ügyvédje elmondta: a két szocialista politikus 2005 nyarán a Tusnádfürdőn elhangzott Orbán-beszéddel kapcsolatban azt mondta, annak a tartalma kódolt antiszemitizmusra utal. Hozzátette: ügyfele emiatt a kijelentés miatt indította a pert, mert ő demokrata politikusnak vallja magát. Szalay Péter Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét idézve közölte: a pártelnök arról beszélt, hogy a baloldal, amikor teheti, ráront nemzetére, de ezt túlzás lenne genetikai okokkal magyarázni.

Az ügyvéd hangsúlyozta: nincs arról szó, hogy a bíróság megállapította volna, hogy Orbán Viktor kódoltan antiszemita. Aki ezt mondta rá – folytatta Szalay Péter, az azért nem követett el jogsértést, mert ez egy olyan bírálat, amit a politikusnak az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően el kell viselnie. Mint mondta, ügyfele akkor dönt a fellebbezésről, ha megkapja az írásbeli ítéletet.

Strasser Tibor, a két szocialista politikus ügyvédje közölte: a tusnádfürdői beszédet Újhelyi István és Simon Gábor különösen a genetikai szó használata miatt kritizálta, és úgy vélték, a szöveg teljes olvasatában kódolt zsidózásnak tekinthető, mivel Kun Béláról és Rákosi Mátyásról volt szó benne. Közölte: a személyiségi jogok megsértése miatt indított polgári peres eljárásban Orbán Viktor egy-egy millió forint, összesen négy millió forint kártérítést is igényelt. Újhelyi István az MTI-nek azt mondta: Orbán Viktornak kár volt pereskednie, de még károsabb volt tusnádfürdői beszéde.

Orbán Viktor 2005. július 23-án Tusnádfürdőn, a XVI. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján többek között arról beszélt: a XX. században megjelent a modern baloldal Közép-Európában, aminek eredményeképpen Magyarország vonatkozásában egy új magatartás is kialakult. Ez pedig az, hogy amikor a baloldal erre időnként lehetőséget kapott, akkor rárontott a saját nemzetére. A Fidesz elnöke úgy fogalmazott: "nekünk egy nemzeti baloldalra is szükségünk van. Sokan persze szkeptikusak, mondván, hogy különböző, hát genetikailag talán túlzás lenne mondani, inkább fogalmazzunk úgy, történelmi meghatározottság miatt ennek az esélyei csekélyek". (mti)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!