Hírek

2006.02.14. 12:14

Aláírásgyűjtés a 14. havi nyugdíjért

Közös aláírásgyűjtési akciót indít a Fidesz és a KDNP a 14. havi nyugdíj bevezetéséért - jelentette be Áder János kedden.

BAMA

A Fidesz frakcióvezetője a 14. havi nyugdíj bevezetése érdekében a parlament utolsó munkanapján tett lépésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: "azt gondoltuk, tudunk elegendő érvet mondani Gyurcsány Ferencnek és a szocialistáknak, hogy az utolsó napon az Országgyűlés tárgyalja meg ezt a javaslatot. Nem ezt történt. Mind a házbizottságban, mind a plenáris ülésen elutasították a Fidesz javaslatát" - közölte.

Áder János közölte, hétfőn tehát Gyurcsány Ferenc sem támogatta a Fidesz javaslatát, s a kormányfő úgy döntött hétfőn, hogy nem illeti meg a nyugdíjasokat az átlagosan 64 ezer forintos juttatás. Hozzátette: javaslatuk és a kormány nyugdíjkorrekciós programja nem zárja ki egymást.

A politikus beszámolt arról, hogy a megoldásban a KDNP elnöke, Semjén Zsolt volt a segítségére, aki azt javasolta, kérdezzék meg az embereket. Ezért kezdeményezi a két párt az aláírásgyűjtési akciót. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke közölte: a várhatóan sok százezer aláírás olyan társadalmi nyomást jelent majd a következő kormány számára, ami garancia lesz a 14. havi nyugdíj bevezetésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!