2006.01.12. 17:25
Törlesztették a betemetett gödör árát
A Fidesz sérelmezi, hogy a kormány a parlament megkérdezése nélkül döntött a Budapest Airport Rt. (BA Rt.) magánosításából befolyó 464,5 milliárd forint sorsáról.
„Nem tudjuk azt sem, hogy milyen okok szóltak az egyes kiadások mellett” – mondta lapunknak Varga Mihály, a parlament költségvetési bizottságának fideszes elnöke. A kormány a Nemzeti Autópálya Rt. és a Magyar Nemzeti Bank által felvett hitelek törlesztésére 370 milliárd forintot fordított. Átvállalta a Budavári Kht. hitelvisszafizetési kötelezettségét is 2,5 milliárd forint értékben, valamint államkötvények visszaszerzésére fordított 32 milliárd forintot. Az ÁPV Rt. privatizációs tartalékát pedig hatvanmilliárd forinttal növelték. Varga Mihály főleg a Budavári Kht. – amely például befejezte a Sándor-palota műemléki helyreállítását – tartozásainak kifizetése előtt áll értetlenül.
„Azért esett a Budavári Kht-re a választásunk, mert a hosszú lejáratú hitel előtörlesztésével lehetett a legtöbb kamatot megtakarítani” – válaszolt lapunknak Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője. A tárca által kiadott kimutatás szerint a 2,5 milliárd forint hitel mintegy 6,4 százalékon kamatozott, így előtörlesztésével 160 millió forint kamatkiadást sikerült megspórolni. A BA Rt. magánosításából származó összeg fenti felhasználásával összesen mintegy 24 milliárd forint kamatot takarított meg a magyar állam.
A Budavári Kht., mint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának szervezete, még a budapesti Erzsébet tér rendbetételének finanszírozására vett fel 3 milliárd forint hitelt. Eredetileg ide tervezték a Nemzeti Színházat, már az alapul szolgáló gödröt is kiásták, de a Fidesz-kormány döntésével végül a Lágymányosi híd tövébe került az épület. Az Erzsébet tér helyreállítására felhasznált hitelt 2005 novemberében vállalta át a kormány, melyet most törlesztett a BA Rt. privatizációjából befolyt bevételből.