Hírek

2006.01.25. 17:15

Poltot kérdezik a kormányfő cégügyeiről

Országgyűlési kérdéseket intéz Polt Péter legfőbb ügyészhez hétfőn a Fidesz az úgynevezett Nomentana-ügyben. A Magyar Nemzet szerint ugyanis a cég, amelynek Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök 1993-95 között ügyvivője és társtulajdonosa volt, fantomcégként működött.

Sz. Sz.

A cégbíróság 1993 szeptemberében elutasította a kft. bejegyzését, a végzést a társaság képviselője átvette – mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: ennek ellenére két éven keresztül adott le a cég mérlegbeszámolókat, és tett nyilatkozatokat, bevallásokat. Ez a képviselő szerint felveti az okirat-hamisítás gyanúját. „Úgy tűnik, hogy a kft. a törvénytelen kiskapuk használatának mintapéldájává vált” – tette hozzá. Kifejtette: a nem létező Nomentana Kft. tulajdonában lévő Aldo Kft. állami ingatlanokat szerzett meg a kérdéses időszakban, például a balatonőszödi kormányüdülőt. Hangsúlyozta: amikor elutasították a kft. bejegyzését, el  kellett volna készíteni az elszámolási mérleget és adóbevallást kellett volna benyújtani, de mivel ez nem történt meg, „kár érhette a magyar államot”.

Az eset kapcsán a Fidesz többek között arra vár választ Polt Pétertől, hogy törvényesen működik-e egy olyan gazdasági társaság, amelynek bejegyzését a cégbíróság jogerősen elutasította. Azt is szeretnék tudni, hogy megfelel-e a jogszabályoknak, ha ezt cég nem közli a hatóságokkal, illetve törvényesen jár-e el az a személy, aki egy nem létező társaság nevében jár el. A párt tisztázná azt is, hogy érvényes-e egy olyan cég működése, amelynek egyik tulajdonosa nem létezik, és érvényesek-e az általa kötött szerződések.  

A politikus elmondta: a további lépéseiket a legfőbb ügyész válaszától teszik függővé. A képviselő nem zárta ki, hogy jogi útra terelik az ügyet. Az ügyben Gyurcsány Ferenc tegnap sem nyilatkozott érdemben. Korábban a kormányfő azt közölte: szerinte senkinek nem származott sem előnye, sem hátránya abból, hogy „jogi pontatlanság” történt a Nomentana Kft. bejegyzésekor. Hozzátette: az állításokat nem akarja minősíteni, azokat jogászoknak kell megvizsgálni. A kormányszóvivői irodán megerősítették lapunknak, hogy a kormányfő perre készül, ám a keresetlevél még nem készült el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!