Hírek

2006.01.10. 00:00

Hét új gépet ígérnek

A kormány leszállópályákra ad pénzt. Az ellenzék szerint gépekre kellene.

Dreissiger Ágnes

„Az ország összesen nyolc pontján épülhet új leszállópálya mentőhelikopterek számára” – jelentette be a kormányszóvivő. Batiz András elmondta, hogy a pénzt pályázaton lehetett elnyerni egy az egészségügyi tárcánál rendelkezésre álló százmillió forintos keretből. Ebből első lépésben összesen ötvenmilliót osztanak majd szét nyolc pályázó között a közeljövőben. Az Egészségügyi Minisztérium múlt heti döntése értelmében Nyíregyházán, Sopronban, Szegeden, Gyulán, Szekszárdon, Balatonfüreden, Hatvanban és Miskolcon építenek leszállóhelyeket.
A hatvani Albert Schweizer Kórház és Rendelőintézet igazgatója, Kosztura László elsőként lapunktól értesült a jó hírről. Azt mondja, a kórház területén már eddig is szálltak le és fel helikopterek, ám a helyszín nem felelt meg az uniós előírásoknak. Többek között jelzőfény és szilárd talaj is kell ahhoz, hogy egy mentőhelikopter biztonságosan és szabályosan landolhasson. Ennek hiányában pályáztak – és nyertek. Az igazgató azonban felhívja a figyelmet arra, hogy nem- csak a pályáknak, de a gépeknek is van hová fejlődniük: „a magyar helikopterek nem tudnak éjjel repülni, csak nappal, világosban. A hazai gépeknek ugyanis nincs az éjszakai mentéshez szükséges navigációs rendszerük” – állítja.
Batiz András kormányszóvivő erre reagálva lapunknak kifejtette: két, Franciaországban kivizsgált helikoptert napokon belül üzembe helyeznek, új beszerzésként pedig további ötöt kap 2006-ban Magyarország. „Ezek a gépek pedig már éjjel is tudnak majd dolgozni” – hangsúlyozta. Hazánkban jelenleg öt légibázis működik: a fővároson kívül Miskolcon, Pécsett, Debrecenben és Pápán van ilyen központ, 2007-ig Szegeden és Balatonfüreden is kialakítanak majd bázist.
A mostani pályázaton kizárólag azok a fekvőbetegeket ellátó intézmények vehettek részt, amelyek szerződéses viszonyban állnak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, működtetnek sürgősségi centrumot vagy osztályt. Másik fontos szempont az volt, hogy a leendő helikopter-leszállóhelyről a betegellátó intézmény mentőautó segítsége nélkül elérhető legyen. Egy pályázó legfeljebb hétmillió forintot nyerhetett el saját forrásainak kiegészítésére, húszszázalékos önrész mellett. A kormányszóvivő szerint a mostani nyolc nyertessel együtt csaknem duplájára nőtt azoknak a leszállóhelyeknek a száma, amelyek kórház területén vagy annak közvetlen környezetében vannak. „A pályázat kiírása előtt eddig csak tíz kórháznál tudtak gépek leszállni. A százmilliós keret másik felére hamarosan új pályázatot ír ki a minisztérium, nagyjából további másfél tucat egészségügyi intézmény lesz alkalmas helikopterek fogadására” – állítja a kormányszóvivő. Azt is hozzátette, hogy a hét új helikopter üzembe helyezésével az ország minden szegletébe egyforma eséllyel jutnak el a gépek rövid időn belül.
Gógl Árpád Fidesz-képviselő szerint azonban a kormány ismét csak pótcselekvéssel próbálja leplezni hozzá nem értését, ugyanis mentőhelikopter-leszállók építésére ad pénzt, miközben a légimentést végző gépek továbbra is hiányoznak Magyarországon. Azt írja: a Franciaországban felújított helikopterek a mai napig nem álltak munkába, s míg a 100 lépés programban eredetileg három új gép beszerzését irányozták elő 2005-re, de a mai napig egy sem érkezett meg.

A francia gépekre még mindig várni kell

Egy tavaly júliusi kormánydöntés értelmében az egészségügyi tárca engedélyt kapott a légi mentési tenderek kiírására. Rácz Jenő szakminiszter akkor azt mondta, várhatóan fél éven belül új mentőhelikoptereket tudnak rendszerbe állítani. Szintén tavaly tett ígéretet arra, hogy napokon belül üzembe helyezik azt a két francia gépet, amelyről most Batiz András kormányszóvivő nyilatkozott: már csak napokat kell várni arra, hogy felszálljanak.

A kormány júliusban azt is előírta, hogy az üzemeltetésre az OMSZ hozzon létre saját tulajdonú közhasznú társaságot.

A kormány júliusban azt is előírta, hogy az üzemeltetésre az OMSZ hozzon létre saját tulajdonú közhasznú társaságot. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!