2006.01.10. 13:36
Folytatódik a légi mentés vitája
Nem veszélyezteti a légi mentést az Országos Mentőszolgálat és a mentőhelikopterek légügyi üzemben tartását végző Base Kft. közötti vita - közölte Takács Zoltán, az OMSZ főigazgatója kedden Budapesten.
Kedden három légi jármű teljesít szolgálatot az országban, egy Pápáról, egy Szolnokról, egy pedig Budaörsről szállhat fel - mondta sajtótájékoztatón. Az OMSZ hétfőn bontotta fel a szerződést a céggel. Hozzátette: mivel számítottak arra, hogy nem jutnak hozzá a felmondás napján a kft-nél lévő gépekhez, tartalékmegoldásként a honvédség légi kutató-mentő helikoptereit használják. A két Mi-8-as katonai légi járműre az OMSZ a korábbi gépek egészségügyi többletfelszereléseit telepítette, gyógyszerkészlettel együtt. Emellett egy Mi-2-es helikoptert is béreltek.
Magyarországon évtizedek óta van légikutató-mentő szolgálat a HM repülőezrede keretében - jegyezte meg Takács Zoltán. Elmondta: a katasztrófahelyzetekről és légi balesetekről szóló miniszteri rendeletet kibővítették az általános, polgári célú bevethetőséggel. A költségekről elmondta, a szerződésekben alapdíj nem szerepel, a Mi-2-es légi óradíja 300-400 ezer forint, a Mi-8-as gépé pedig ennek közel háromszorosa. A honvédségi gépek közül az egyik a Dunántúlt, a másik pedig a keleti országrészt látja majd el. A gépek egyszerre akár három sérültet is tudnak szállítani. Ez egy addig tartó átmeneti megoldás, amíg az állami helikopterekhez nem tudnak hozzájutni - hangsúlyozta.
Takács Zoltán szerint az a kérdés, hogy a céggel kötött szerződést eddig miért nem mondta fel senki, annak az állam számára terhes voltát ugyanis már több vizsgálat megállapította az elmúlt években. Az OMSZ egyoldalúan és rendkívüli felmondási jogával élve mondta fel az 1994-ben kötött szerződést. Az OMSZ vezetése úgy döntött, hogy saját maga működteti a gépeket - mondta. Hozzátette: az OMSZ azt kérte, hogy a kft. kedden tíz órakor kezdje meg a dokumentumok átadását, s a teljes folyamatnak pénteken kellene lezárulnia. A cég levélben értesítette a mentőszolgálatot, hogy nem fogadja el a felmondást, és nem kívánnak megjelenni a tárgyaláson. Összesen tíz légi jármű átadásának megtagadásáról van szó, amelyek értéke meghaladja az egymilliárd forintot - mondta a főigazgató.
-->