2006.01.03. 07:00
Ellenőrizhetjük a személyi igazolványokat
Üzletkötéseknél, vagy például adásvételi szerződések elkészítésénél mostantól bárki ellenőrizheti, hiteles-e a másik fél személyigazolványa, lakcíme. Ehhez egy kérelemben meg kell adni az igazolvány számát a Belügyminisztérium (BM) Központi Hivatalánál, vagy az interneten, az Ügyfélkapun keresztül. A dolog szépséghibája, hogy a hivatal legkésőbb 30 napon belül ad választ arra, hogy a kérdéses igazolvány valódi és érvényes-e. Ennyi időt pedig aligha vár egy-egy üzlet. Mi történik, ha valaki érvénytelen személyivel ír alá egy szerződést? – kérdeztük Nadrai Katalin ügyvédet.
Az ilyen szerződés semmis – szögezte le. Ha tehát megkötöttük a megállapodást, és a BM ezután értesít minket arról, hogy a másik fél azonosítója érvénytelen, a szerződésben foglaltak nem kötelezik a feleket semmire. Probléma akkor lehet, ha valaki előleget, vagy foglalót ad, ennek visszaszerzése ugyanis külön bírósági procedúrát igényel. Ezért azt tanácsolja az ügyvéd: úgy kössük szerződésünket, hogy a vételárat, előleget, vagy foglalót letétbe helyezzük addig, amíg az igazolvány lekérdezésének eredménye megérkezik. A szolgáltatásért igazgatási szolgáltatási díjat, 2350 forintot kell fizetni, ezért 5 lekérdezésre van lehetőség. Minden további lekérdezés 470 forintba kerül.
Egyelőre más adatot nem ad ki a Belügyminisztérium. Várhatóan július elsejétől viszont az ügyvédek, a közjegyzők, valamint a végrehajtók minden, a személyi igazolványban, jogosítványban, útlevélben szereplő adathoz, így a fényképhez is hozzáférhetnek majd - nyilatkozta lapunknak Dr. Horváth Jenő, ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. Ám ők is csak akkor kérhetnek majd ilyen adatokat a Belügyminisztériumtól, ha igazolni tudják, hogy egy konkrét ügy, szerződéskötés kapcsán erre szükségük van. A lekérdezéskor pedig ellenőrzik azt is, hogy az ügyvéd az adott pillanatban tagja-e a kamarának.
Elavult lakcím miatt 30 ezerre büntetnek
Korábban a rendőrségnek nem volt tudomása arról, ha valaki elvesztette a személyi igazolványát, vagy ellopták azt, mivel ez a tény nem került be a körözési jegyzékbe. Január elsejétől viszont bejelentés után a jegyző automatikusan elrendeli ezen igazolványok körözését, és ez bekerül a nyilvántartásba. Fontos változás az is, hogy ha valakinek a személyi igazolványában elavult lakcím szerepel, akkor az igazolvány érvénytelenné válik. Ha például egy közúti ellenőrzésnél ez kiderül, akkor 30 ezer forintos szabálysértési bírságot is kiróhatnak rá.