2006.01.07. 00:00
Egymilliárd forintot nyertek
A biológiai eredetű megújuló energiaforrásokat vizsgáló kutatási program indul a Dél-Alföldön, melyhez a régió vállalkozásaiból és a Szegedi Tudományegyetemből álló konzorcium egymilliárd forintos támogatást nyert.
Erről Kovács Kornél, a Szegedi Tudományegyetem professzora tájékoztatta tegnap a távirati irodát. A program célja a biológiai eredetű megújuló energiaforrások – biogáz, biohidrogén, bioetanol és biodízel – előállításának vizsgálata, valamint az elért eredmények gyakorlati alkalmazása – mondta az SZTE Biotechnológiai Tanszékének vezetője.
A hároméves kutatási programhoz – melyben az egyetem harminc oktatója és ugyanenynyi doktorandusz hallgatója vesz majd részt – a Corax-Bioner Környezetvédelmi Rt. vezette konzorcium egymilliárd forintos támogatást nyert a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Asbóth Oszkár Húzóágazati Innovációs Programján – közölte Kovács Kornél.
Tájékoztatása szerint az eddig alkalmazott kutatások során a legkomolyabb eredményeket a biogáztermelés területén sikerült elérni. Sándorfalván felépült egy 15 köbméteres kísérleti üzem, mely kiváló eredményekkel működik. A következő lépés egy erre a technológiára épülő nagyobb üzem létrehozása lehet – mondta.
A szegedi kutatóknak sikerült kidolgozniuk egy szabadalommal védett módszert, amivel tollból és állati szőrből biohidrogént tudnak előállítani. A programban az ezekre a kutatási eredményekre alapuló ipari technológia kidolgozása is cél – közölte az egyetemi tanár.
A bioetanol és biodízel előállításával kapcsolatos módszerek közismertek, ám kevéssé gazdaságosak. A most induló fejlesztések célja ezek hatékonyágának javítása – tette hozzá a tanszékvezető.