2005.11.18. 00:00
Patt az Orbán-bizottságban
Az ellenzékiek nem szavazták meg az Orbán család vagyongyarapodását vizsgáló bizottságban a szocialisták által szövegezett jelentéstervezetet, a kormányoldal ellenben nem vette bele az iratba a fideszes módosító indítványokat, így eredménytelen lett a testület munkája.
Vadai Ágnes, a bizottság szocialista elnöke saját hatáskörében a parlament elé terjeszti a testület szocialista és szabad demokrata tagjai által korábban elfogadott négy részjelentést. Ezek alkotják a szocialisták jelentéstervezetének gerincét. A Fidesz eddig nem vett részt az üléseken, ezúttal azonban eljött Répássy Róbert és Ékes József, társaikat is képviselve. Ha ugyanis a végszavazásnál teljes a testület, akkor 5 MSZP–
SZDSZ-vokssal szemben 4 fideszes nem és egy MDF-es tartózkodás áll, azaz az eredmény döntetlen. Ekkor pedig nincs elfogadott jelentés, csakúgy, mint a Gyurcsány-bizottságban szerdán.
Répássy bemutatta a Fidesz jelentéstervezetét, amelyből az derül ki: Orbán Viktor és családja nem gazdagodott a volt miniszterelnök politikai befolyása révén. Ezután a szocialisták osztották ki a maguk változatát: eszerint a volt kormányfő több esetben visszaélt befolyásával. A vitában nem jutottak dűlőre.
A szocialista Szabó Zoltán azt fejtegette, Orbán azért küldte el a fideszes honatyákat, hogy ne lehessen elfogadni a tervezetet: ezzel be is ismerte vereségét. Répássy szerint épp ellenkezőleg, Orbánról semmi sem bizonyosodott be.
Herényi Károly (MDF) szerint a féléves munka annak ellenére lett eredménytelen, hogy lehetőség lett volna az igazság kiderítésére. Állítja: a hercehurca hozzájárult ahhoz, hogy tovább romoljon a politikusokról kialakított kép. Egy vigaszunk lehet – tehetjük hozzá –, a bizottsági munkáért nem járt juttatás a képviselőknek.
Tibay Gábor -->