Hírek

2005.11.17. 00:00

Kifulladó bizottságosdi

Orbán Viktor volt kormányfőt másodszor hallgatta meg a családja vagyongyarapodását vizsgáló parlamenti bizottság. Az Apró–Gyurcsány család gazdagodását vizsgáló testület eredménytelenül zárta munkáját.

Szakács Árpád–Tibay Gábor

Az Orbán család gazdagodását vizsgáló bizottság másodjára hallgatta meg a volt miniszterelnököt. Orbán Viktor többnyire azt ismételte meg vagyongyarapodásával kapcsolatban, amit már júliusban is elmondott a testület előtt; a kérdések is többnyire azonosak voltak. Elsőként azokról a beruházásokról faggatták, melyeket – legalábbis a kormánykoalíció politikusai szerint – nem szabályszerűen ítéltek meg annak a térségnek, amely egyébként Orbán szülőföldje. A 2,7 milliárdos támogatással többek közt jelentősen nőtt az ottani ingatlanok értéke – tették hozzá. Orbán Viktor vitatta ezt az állítást, szerinte a kormánypárti politikusok önkényesen és irreálisan határozzák meg az árakat.

Második körben a volt kormányfő lakáscseréit firtatta a testület. Álláspontjuk szerint a politikus 1991-ben jogtalanul kapott önkormányzati lakást. Hozzátették: egyik lakását például 25 százalékkal drágábban vásárolta meg annak a személynek a rokona, aki üzleti kapcsolatban állt Orbán feleségével. A Fidesz elnöke ezt is vitatta, akárcsak a jogtalanul igénybe vett önkormányzati lakás kiutalását. Harmadik körben az Orbán család hegyaljai földvásárlásairól kapott kérdéseket a Fidesz elnöke. Az egyik kifogás szerint Lévai Anikó, Orbán felesége 1997-ben az önkormányzattól 100 ezer forintért vett földet, melynek mai értéke 15,5 millió forint. A kormányfő ezt a felvetést is elutasította, és ismételten kifogásolta a szerinte önkényes és túlzó számításokat.

A bizottság tagjai azt szerették volna elérni Orbánnál, hogy engedjen be a lakásába két értékbecslőt. „Változnak az idők: még a 80-as években sem állítottak be az otthonomba” – jegyezte meg erre Orbán Viktor. Mint mondta, azért konzultál a feleségével, a ház másik tulajdonosával, hogy szívesen lássák-e a hívatlan látogatót. A testület tagjai arra is kötelezték a volt kormányfőt, hogy 24 órán belül mutassa be házának építési engedélyét, a bizottság ugyanis ebből szeretné megállapítani a Fidesz-elnök XII. kerületi lakásának értékét. A házat a testület 140 millió forintra becsülte.

Orbán Viktor hangoztatta: pályafutása során feleségével közösen is kevesebbet tudhat magáénak, mint a jelenlegi kormányfő egyéves osztalékjövedelme. Mint mondta: családja tisztes polgári körülmények között él, ezt az elmúlt 19 év munkájának köszönheti. A szocialista és a szabad demokrata politikusok viszont úgy vélik, hogy a Fidesz elnöke a spórolás rekordere. „Csepelen indulok jövőre a választásokon. Fogadja el meghívásom, jöjjön velem, és árulja el az ottani átlagembereknek, miként lehet ennyit spórolni” – ajánlotta Eörsi Mátyás (SZDSZ). „Pontosan címezze a meghívót, mivel nem én vagyok a luxusbaloldal miniszterelnöke” – válaszolta erre Orbán.

Gyurcsány-bizottság: eredmény nélkül vége

Nem fogadott el jelentést az Apró–Gyurcsány-bizottság, eredménytelenül zárult a hat hónapos munka. Csiha Judit, a testület szocialista alelnöke azt mondta: „a jelentés nagyon sok, a valósággal nem egyező adatot, jó néhány számszaki hibát és nagyon sok, valós tények hamis színben feltüntetését tartalmazó megállapítást” tartalmaz. Szijjártó Péter bizottsági elnök szerint ugyanakkor a szocialisták által a jelentéstervezethez benyújtott módosító indítványok – hat fejezeten módosítottak volna – a bekért dokumentumokkal és a hallott információkkal alapvetően „szembehelyezkedtek.”

A bizottság elnökének jelentéstervezetében egyébként az szerepelt: Gyurcsány Ferenc és családja meggazdagodásában nagy szerepet játszottak a cégeinek rendszeresen, nagy összegben juttatott, több száz millió forintos állami megrendelések, támogatások és hitelek. „Gyurcsány Ferenc jelenlegi és volt cégei számos olyan privatizációs tranzakcióban vettek részt, melyek mentén súlyos jogi és erkölcsi aggályok merültek fel.” A Fittelina Kft. ügyével kapcsolatban így ír a tervezet: a cég valós tevékenységet nem végzett, ám mégis áfát igényelt vissza, mely után „felmerül a csalás alapos gyanúja”.

A bizottság elnökének jelentéstervezetében egyébként az szerepelt: Gyurcsány Ferenc és családja meggazdagodásában nagy szerepet játszottak a cégeinek rendszeresen, nagy összegben juttatott, több száz millió forintos állami megrendelések, támogatások és hitelek. „Gyurcsány Ferenc jelenlegi és volt cégei számos olyan privatizációs tranzakcióban vettek részt, melyek mentén súlyos jogi és erkölcsi aggályok merültek fel.” A Fittelina Kft. ügyével kapcsolatban így ír a tervezet: a cég valós tevékenységet nem végzett, ám mégis áfát igényelt vissza, mely után „felmerül a csalás alapos gyanúja”. Szijjártó Péter: a Gyurcsány-bizottság szembement a tényekkel? -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!