Hírek

2005.11.15. 00:00

Járulékmentesség segíti a jobb foglalkoztatást

Jövő januártól nem kell egy éven keresztül járulékot fizetniük dolgozóik után azoknak a kisvállalkozásoknak, akik legalább három hónapja regisztrált álláskeresőt vesznek fel – jelentette be a kormány újabb, foglalkoztatást segítő lépéseit tegnap Gyur-csány Ferenc a parlamentben.

B. L.

Egy újonnan felvett dolgozó után legfeljebb a minimálbér 130 százalékáig jár a kedvezmény a 250 fő alatti kis cégeknek. Ez 63 ezer forintos minimálbérrel számolva 28 ezer forint megtakarítást jelent a munkáltatónak. Vállalnia kell azonban, hogy egy évvel tovább foglalkoztatja a dolgozót. Lépj egyet előre! E program keretében ingyenes képzésben vehetnek részt azok, akik nem végezték el az általános iskolát, valamint azok, akiknek nyolc általánosuk, érettségijük van, de nincs szakmájuk. Kiterjed a támogatás azokra is, akiknek nem piacképes a szakmájuk.

Az állam nemcsak a teljes szakképzési költséget vállalná át, hanem utólag ösztöndíjat fizetne azoknak, akik sikeresen befejezték a képzést. Ennek mértéke megegyezne a mindenkori minimálbér összegével. A programra pályázni kell. A részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségét teremtené meg a kormány a minisztériumokban, önkormányzatokban, és a hozzájuk kapcsolódó intézményekben. A részmunkaidőben dolgozó, nyugdíj előtt öt évvel álló munkavállaló keresete hetven százalékkal kevesebb. De járulékait kiegészíti a költségvetés, így teljes munkaidő után kaphat majdnyugdíjat a dolgozó.

B. L. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!