2005.11.11. 00:00
Ezresekben mért hűség
Jövőre 14 százalékos átlagos jövedelemnövekedéssel számolhatnak a rendőrség és a határőrség végrehajtói állományában dolgozók. A miniszterelnök megígérte, megfizetik a hűség árát is.
[caption id="" align="alignleft" width="320"] A béremelést már bejelentették, de azt még nem tudni, mi lesz az elmaradt 13. havi és a távoltartási díjakkal
[/caption]„Csak olyat ígérünk, amit teljesíteni tudunk, és amit ígérünk, azt be is tartjuk” – hangoztatta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök Lamperth Mónika belügyminiszterrel együtt vett részt a rendészeti szervek állománygyűlésén, ahol a kormányfő januártól bevezetendő új illetményekről és fizetésemelésről szólt. „Olyan időszak jön, amikor el kell dönteni, mik a prioritások, nem fog mindenkinek egyformán jutni” – jelentette ki a kormányfő. A Belügyminisztérium alatt működő fegyveres szervek közül a rendőrség és a határőrség munkatársai reménykedhetnek abban, hogy több pénzt visznek haza januártól. A katasztrófavédelmisek azonban csak a mindenkire kiterjedő 4-5 százalékos illetménynövekedéssel számolhatnak, további juttatásokra nem. A vonulós tűzoltóknak hetente két órával kell kevesebbet dolgozniuk.
Bevezetik a 13 ezer embert érintő közterületi és 8500 határőrt érintő határrendészeti pótlékot, mindkettő 16 ezer 500 forint bruttó pluszjuttatást jelent. Nő a nyomozói pótlék is, amely 12 ezer rendőrt és ötszáz határőrt érint. A miniszterelnök a szolgálatiidő-pótlék, vagy ismertebb nevén a hűségpótlék bevezetését is bejelentette. Tíz év után már jár ez a juttatás, ami legalább bruttó ötezer forint. Mintegy 32 ezer, fegyveres szervnél dolgozót érint ez. Hűségpótlék egyébként már korábban is volt, ám 1996-ban megszüntették. Az illetmények mellett a fejlesztésekből és a működési költségből összeálló hárompillérű büdzsével kapcsolatban a kormányfő utalt rá, fejlesztésekre továbbra is jut pénz, de a működés „feszes feltételei” megmaradnak.
Az illetményemelést a Független Rendőrszakszervezet is támogatja, tudta meg lapunk Dávid Tibortól, a szervezet általános ügyvivőjétől. Dávid szerint lesznek olyanok (elsősorban a járőrök és nyomozók között), akik bruttó 30 ezer forinttal többet vihetnek majd haza. Utalt arra is, hogy legutóbb 2001-ben volt béremelés, akkor a szolgálati törvény bértábláját módosították. Dávid Tibor szerint a legnagyobb probléma az, hogy arra sem akkor, sem most nem kapnak garanciát, hogy az illetményalapot nem fogják befagyasztani.