Hírek

2005.11.08. 00:00

Eleve bukásra ítélve Gyurcsány javaslata

Érdemi tárgyalása előtt megbukott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon javaslata, amellyel a kis pártok parlamenti bejutását segítette volna. A Fidesz ugyanis nem támogatja a kétharmados támogatást igénylő felvetést.

Szakács Á.

[caption id="" align="alignleft" width="178"] Pokorni: „nem elegáns dolog”
[/caption]E szerint ha egy párt a választáson egyéniben legalább három képviselőt be tud juttatni az Országgyűlésbe, akkor az országos listán szerzett szavazatai után is kaphat mandátumot. A felvetéssel kapcsolatban Pokorni Zoltán (Fidesz) azt mondta: „nem elegáns dolog” 160 nappal a választások előtt a szabályokat megváltoztatni. Emlékeztetett arra, hogy 1994-ben Horn Gyula akkori miniszterelnök az önkormányzati választások előtt módosította a szabályokat. Medgyessy Péter pedig az európai parlamenti választás előtt tett javaslatot közös listára.

Az MDF azt közölte: feltételekkel támogatná a választási törvény módosítását, Kuncze Gábor SZDSZ-elnök pedig nem a konkrét tervet, hanem a kormányfő többpártrendszer melletti kiállását tartja fontosnak. A javaslat mögött nyilván politikai célok állnak: a fideszes elutasítást előre borítékolni lehetett. Mivel Dávid Ibolya nem zárta ki korábban kategorikusan az MSZP-vel való együttműködés lehetőségét, ezért a Fideszben úgy tekintenek a kis pártra, mint lehetséges MSZP-szövetségesre.

A felvetés 2002-ben nem változtatott volna az erőviszonyokon. A parlamenti küszöb alatt maradó MIÉP-nek, a Centrumnak és a Munkáspártnak akkor egy egyéni mandátumot sem sikerült szereznie.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!