2005.11.30. 00:00
Börtönbotrány Európában
Az EU-tagsággal járó jogok felfüggesztésével fenyegeti Brüsszel azokat a tagországokat, amelyek otthont adtak a CIA titkos börtöneinek.
A jelek szerint távolról sem hírlapi kacsa, hogy az amerikai hírszerzés által terrorizmussal gyanúsított foglyokat európai országokban is vallatták. Amióta a botrány kirobbant, több ország – köztük Magyarország – vezetői határozottan tagadták, hogy titkos börtönök lettek volna a területükön. Hírek jelentek meg arról is, hogy a CIA gyanús repülőgépei hol szálltak le az öreg kontinensen 2001. szeptember 11. után. Szóba került többek között hazánk is, Batiz András kormányszóvivő azonban úgy nyilatkozott: a gép utasai csupán megpihentek Budapesten.
Új fordulatot vett az ügy, hogy Franco Frattini, az Európai Unió Biztottságának bel- és igazságügyekért felelős elnökhelyettese kijelentette: az EU a vád teljes tisztázását kéri. Frattini egyben figyelmeztetett: elvesztik szavazati jogukat azok a tagországok, amelyekről kiderül, hogy engedélyeztek titkos CIA-börtönöket. Az EU-tag Lengyelország és a tagjelölt Románia – a La Republica megfogalmazása szerint – már a vádlottak padjára került, de a lista bővülhet. Az EU egy jogászt bízott meg azzal, hogy irányítsa a titokzatos repülőjáratok kivizsgálását.
A bizottság egy magas beosztású képviselője a múlt héten felvetette ezt a kérdést a Fehér Házban és az amerikai külügyminisztériumban egyaránt – nyilatkozta Frattini. – A válasz az volt: időre van szükség. „Ilyesformán nem kaptuk meg az amerikaiaktól azt a magyarázatot, amire számítottunk” – tette hozzá. A főbiztos szerint az EU magatartása attól függ majd, meddig kell várni a washingtoni válaszra.
Csak Nagy-Britanniából több mint 200 terroristagyanús személyt vittek ki. Németországban – ahol minden párt kemény fellépést követel – 80 járat úti célját vizsgálják. Ellenőrzésnek vetettek alá egy gépet Portugáliában is. Kanadában az elmúlt négy évben 55 ízben szálltak le a CIA iszlámista foglyokat szállító repülőgépei – állította hétfői számában a La Presse című kanadai napilap. Az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségének (CIA) összesen 13 gépe fordult meg tíz különböző kanadai reptéren – írja a lap, amely állítólag megszerezte az érintett járatok jegyzékét. Eszerint a gépek közül nyolc a kubai Guantánamóból, az ottani amerikai támaszpontról érkezett, ahol több száz iszlámistát tartanak fogva a terrorizmusellenes harc jegyében. Más gépek Spanyolország, Nagy-Britannia, Portugália és Németország felé folytatták útjukat, végső úti céljuk azonban nem volt ismeretes. Az említett repülőgépek, amelyek egyébként a Human Rights Watch emberi jogi szervezet listáin is szerepelnek, a CIA fedőszerveinek tulajdonában állnak.
Tornyosuló felhők a Fehér Ház fölött
Az amerikaiak kétharmada gondolja azt, hogy az USA iraki fellépése rossz irányba tart. A háború odahaza is egyre népszerűtlenebb, s – ha esetleg hoz is látszatsikert a december 15-i iraki választás – egyre nyilvánvalóbb, hogy a terrorizmustól nem a Tigris és az Eufrátész partján kell megvédeni a nyugati demokráciát. Amerika az iszlám világgal folytatott általános háború felé sodródik – nyilatkozta a világéletében keményvonalas Zbigniew Brzezinsky volt nemzetbiztonsági főtanácsadó. A tekintélyes politológus szerint Irakban többé nem reális az eredetileg kitűzött cél, a stabil világi demokrácia megteremtése.
Csák Elemér Tornyosuló felhők a Fehér Ház fölött Az amerikaiak kétharmada gondolja azt, hogy az USA iraki fellépése rossz irányba tart. A háború odahaza is egyre népszerűtlenebb, s – ha esetleg hoz is látszatsikert a december 15-i iraki választás – egyre nyilvánvalóbb, hogy a terrorizmustól nem a Tigris és az Eufrátész partján kell megvédeni a nyugati demokráciát. Amerika az iszlám világgal folytatott általános háború felé sodródik – nyilatkozta a világéletében keményvonalas Zbigniew Brzezinsky volt nemzetbiztonsági főtanácsadó. A tekintélyes politológus szerint Irakban többé nem reális az eredetileg kitűzött cél, a stabil világi demokrácia megteremtése. -->