2005.11.02. 00:00
A gyengébbik nem a nyerő
Az erősebb és a gyengébbik nem összemérte erejét. Gokartba ültek és versenyeztek, ki a gyorsabb. A teremtés koronái sokszor csak intenek, amikor nőneműt látnak a volán mögött, pedig ezen a versenyen az urak maradtak le.
[caption id="" align="alignleft" width="323"] Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos – mondogatták. Íme, neccharisnyában is lehet győzni.
[/caption]A megméretés igen érdekesen alakult, kizárólag a gyengébbik nem képviselői kerültek dobogóra. Pokrivtsák Mónika ezüstérmes lett, míg a Fresh-ből Wiki bronzéremmel indulhatott haza. Pokimoni, ahogy a barátai nevezik, nem először ült gokartba, s komolyabb autót is szívesen vezet. Sőt, nemrégiben az egyik sivatagi versenytúrára is jelentkezett az RTL Klub Delelőjének műsorvezetője. Majd tavasszal vágnak neki a homoknak versenyzőtársával, aki szintén a gyengébbik nemből került ki. A Fresh-lányok közül Wiki nyert, de Andi is elindult, ami bátorságra vall, hiszen csak másfél éve vezet autót, akkor szerzett jogosítványt. Wiki úgy érzi, az idők kezdetétől autóban ül és vezet. Imád száguldozni – súgta meg –, persze csak ott, ahol lehet – tette hozzá gyorsan. Ahogy az apró járművek körbe-körbe száguldoztak, szinte felismerhetetlen volt, ki ül a volánnál, hiszen a bukósisak takarta az arcokat. A zajban egy-egy sikolyból, esetleg nevetésből derült ki, éppen ki húzott el előttünk a budapesti sportaréna pályáján.