Hírek

2005.10.12. 00:00

Maffiafőnökök húzták meg magukat a magyar fővárosban

Augusztus végén egy szerb, október elején pedig egy szlovák maffiafőnök került a magyar rendőrség kezére, adta hírül tegnap a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A rendőrség sajtótájékoztatóján elhangzott: mindkét férfit régóta keresték és Budapesten kapták el őket.

Nagy E. D.

A szerb férfi, Nikola O. (33) már nem volt ismeretlen a magyar hatóságok előtt. A 80-as évek végén jött hazánkba és egyszer már el is kapták a rendőrök, akkor szerb kollégáik emberölés miatt keresték. A férfit kiadták, ám bűnszervezete egy bírósági tárgyalásról megszöktette. Nikola ismét Magyarországra jött, hamis igazolványokkal, megváltoztatott külsővel bujkált. Budai lakásánál, október 3-án csaptak le rá. – A férfi egy 1995-ben elkövetett, budaörsi fegyveres rablással is összefüggésbe hozható – mondta Orosz István, az NNI Bűnszervezetek Elleni Osztályának vezetője.

A szlovák maffiózót március óta keresték, akkor hat társát elfogták a szlovák rendőrök. Stanislav Rada őrnagy, a szlovák szervezett bűnözés elleni egység munkatársa lapunknak elmondta: a férfit Marián Karcel meggyilkolásával gyanúsítják. Karcel tanúskodott a szlovák alvilág egyik vezetője, MikulᚠČernák ellen, aki állítólag megzsarolta őt. Černák nyolc és fél év börtönbüntetést kapott, Karcelt pedig nem sokkal később, 2000-ben, géppisztollyal megölték. A gyilkosság egyik elkövetőjének tartják a szlovák rendőrök azt a Branislav A.-t, akit most Budapesten fogtak el. Bandájával – Černákhoz hasonlóan – zsarolásból tartották el magukat. Rada azt is elmondta: kisvállalkozóktól szedtek védelmi pénzeket, öt- és százezer korona között. Emellett emberkereskedelemmel, dohánycsempészettel is összefüggésbe hozhatók. Rada arra nem kívánt válaszolni, hogy a magyar alvilággal milyen öszszeköttetésben állhat Branislav és csapata.

Titkos találkozók

Petőfi Attila, az NNI igazgatóhelyettese szerint az európai uniós csatlakozás után több körözött bűnöző is Magyarországon húzta meg magát, hogy innen irányítsa szervezetét. A nemzetközi együttműködések eredményeképpen azonban közülük egyre többet fog el a rendőrség. Nem cáfolták a rendőrök azt sem, hogy a más országokban működő szervezetek jó kapcsolatot ápolnak magyar társaikkal. Sőt több találkozó és megbeszélés helyszíne is Magyarország.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!