Hírek

2005.10.06. 00:00

Itt marcipánból van a parlament

Turisták százezrei keresik fel évente Szentendrét. A város számos látnivalóval várja vendégeit, ám a helyiek szerint itt sem fenékig tejfel az élet.

Kiss Gergely

[caption id="" align="alignleft" width="163"] Szentendrét akár konflissal is körbejárhatják azok, akik kíváncsiak a rengeteg látnivalóra
[/caption]Barokk házaival, macskaköves sikátoraival, színes kiállításaival, hangulatos vendéglőivel sokakat elvarázsol a Dunakanyar kapujában elterülő Szentendre. A Budapest közelében lévő kisvárosba özönlenek a turisták. Évente sok százezer látogató fordul meg utcáin a világ minden tájáról. A város turisztikai irodájában egymás kezébe adják a kilincset. A szűk helyiségben alig férnek el. Kisfalusi Márta angolul és németül felel a kérdésözönre, miközben térképekkel és prospektusokkal is ellátja a betérőket. Nagy az igény, még Japánból is érkeznek látogatók. – Miután befut a fővárosból egy HÉV-járat, szinte egyszerre rohamoznak meg minket – mondja Kisfalusi Márta, az iroda vezetője. – Jó lenne ha kapnánk egy nagyobb helyiséget, akkor elkerülhetnénk a sok kényelmetlenséget.

Való igaz, van aki már be sem jut az ajtón, az utcán vár sorára. Az irodára kívülről is ráférne a felújítás, bár bent sem jobb a helyzet. A mennyezetet ideiglenes faoszlopok tartják a fejek fölött. A turistákat ez mit sem zavarja, rendületlenül kérdezősködnek a marcipán múzeumról, Kovács Margit szobrairól és a skanzenről. Látnivaló bőven akad. A Szamos Mátyás és Szabó Károly marcipánjait bemutató múzeum valósággal elkápráztatja a látogatóit. A 2003-ban felújított épületpárban megtalálható a parlament 160 centiméteres mása, ami mellett ismert személyiségek édességből készült szobrai, rajzfilmfigurák és művészien díszített torták is megtekinthetők. A marcipánok mellett a város határában fekvő Skanzen viszi a pálmát. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumot egész pontosan 1967. február 1-jén alapították. Az ország tájegységeit, kultúráját, népi mesterségeit bemutató Skanzent tízezrek keresik fel évente. A látogatókat térzenével, déli harangszóval, zenés családi ebéddel, lovas kocsikázással és számos más programmal várják.

Tény, Szentendre sokakat lenyűgöz. A turisták többsége észre sem veszi, ami a városka lakóinak már régóta bántja a szemét. Az utak néhol siralmas állapotban vannak, a műemléki épületek egy része omladozik, nincs uszoda, és a helyi tömegközlekedésre is sokan panaszkodnak. – Szomorú, de a tervezett száznyolcvanmillió forint helyett idén csak nyolcmillió forintot költöttünk útfelújításra – mondja lapunknak Zakar Ágnes, az önkormányzat fideszes képviselője. – Ennek oka, hogy a város nem vett fel hitelt a munka finanszírozására. A képviselők pedig igent mondtak a százmillió forintos kölcsönre. A polgármester közölte, inkább a csatornázásra fordítja az összeget, az ugyanis többe kerül a tervezett egymilliárd forintnál.

A pismányi csatorna megépítésére egyébként égető szüksége van a városnak. A szennyvízelvezető az elmúlt tíz év legnagyobb beruházásának számít, közel ötezer ember életét könnyíti meg. A közbeszerzési eljárás lebonyolítása nem ment egyszerűen, így a munkák a vártnál később kezdődtek. Az elmúlt időszakban azonban nem csak az útfelújítás elhúzódása osztotta meg a véleményeket. Szentendre polgármestere tavasszal bejelentette, hogy a szentpétervári művészeti főiskola a városban építené fel egyik tagintézményét. – A főiskola 2003-ban még Csepelt nézte ki magának, ám kérése ellenére sem akkor, sem később nem akkreditálták, így nem adhat diplomát – mondja Zakar Ágnes. – Ezek után nem értem, hogy miért kellene nekünk az idetelepülését támogatni. A felsőfokú művészeti oktatást a magyar Képzőművészeti Egyetemmel karöltve is megvalósíthatnánk Szentendrén. A helyi művészek is ezt szeretnék.

Miakich Gábor polgármester

– Továbbra is támogatja az orosz művészeti főiskola Szentendrére települését?
– Igen, amennyiben akkreditálják az intézményt, és létrejön a két állam közötti megállapodás. A főiskola jelentősen felpezsdítené városunk életét.

– A fiatalok körében is népszerű Szentendre. Egyre többen költöznek a városba, a meglévő óvodák befogadóképessége pedig véges. Emiatt idén több gyermeket nem tudtak elhelyezni. Megoldás?
– Hatvanötmillió forintos hitelből már folyik egy új óvoda terveztetése. Ha ezzel elkészülünk, már ki is írjuk a pályázatot a beruházásra. Emellett a meglévő intézményeinkben is bővítettünk egy-egy csoportot. Az általános iskolák terén nincs ilyen gond, a közelmúltban hajtottunk végre egy korszerűsítést. A hétszáznegyvenmilliós fejlesztés keretében bővítjük a legnagyobb iskolánkat, melyet tetőtől talpig rendbeteszünk.

– A Fidesz kifogásolta, a tervhez képest kevesebbet költöttek idén útfelújításra. Miért?
– Szentendrén most folyik az elmúlt évtized legnagyobb beruházása, a pismányi csatorna megépítése. Ez elsőbbséget élvez, ugyanakkor a csatorna nyomvonalán az utakat is rendbetesszük. Ráadásul kátyúzásra 2005-ben jóval többet költöttünk, mint az előző években. Mindemellett egy állami pályázaton is nyertünk több tízmillió forintot, amit szintén az utak javítására fordítunk.

– Mikor lesz végre fedett uszodája a városnak?
– Folyik a beruházás előkészítése. Már befektető is akadt, ő a terület szabályozási tervének elkészítéséhez is hozzájárul. Terveinkben egy harminchárom méteres és egy kisebb medence megépítése szerepel, szaunával.

– Igen sok turista keresi fel a települést, ám Szentendrének nincs nagy szállodája.
– A Pap-szigetre szeretnénk építeni egy kétszáz szobás hotelt. Már keressük a befektetőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!