2005.09.28. 00:00
Ütős produkcióra készül Török Ádám fia
Japánban karateversenyen legyőzni a japánokat szinte lehetetlen. Nemcsak azért, mert tényleg jók, hanem mert velük van a közönség és a bírók is. Az Európa-bajnok Török Dániel mégis erre készül.
[caption id="" align="alignleft" width="320"] Török Dániel legnagyobb szurkolója édesapja, Török Ádám, a legendás Mini zenekar frontembere. Dani most is az ő segítségével tud kijutni Japánba.
[/caption]A jövő hét végén Tokióban lesz a 37. All Japan nyílt karatebajnokság. Az érdeklődés leírhatatlan, a csarnok előtt órákon át kígyóznak a sorok, hátha sikerül még jegyet szerezni az év eseményére. Az első nyílt japán nemzeti bajnokságot harminchét évvel ezelőtt a kyokushin karate alapítója, Oyama mester szervezte meg azzal a céllal, hogy megtalálja az ország legjobb harcosát. Az évek során bővült az indulók száma, a japánok a sportág terjedésének érdekeit szem előtt tartva megnyitották az utat a legjobb külföldi harcosok előtt is. Aki ezt a versenyt megnyeri, annak haláláig kijár a „Bajnok” megszólítás.
Ezen a versenyen szeretne idén történelmet írni Török Dániel. A huszonnégy éves magyar harcos nem esélytelen. Európából rajta kívül csak két oroszt hívtak meg. Idén Koppenhágában megnyerte az Európa-bajnokságot, júniusban pedig a Japánban rendezett Világkupán érte el minden idők legjobb magyar eredményét, egy ötödik helyet. Éppen ez az, ami most mindennél erősebb motivációt jelent a Japánba való visszatérésre. – Ami a Világkupán történt, nagyon sokáig nem tudtam feldolgozni – mondja a halk szavú ifjú. Egy Cukakosi nevű japán harcos volt az ellenfelem a legjobb nyolc között, és hiába vertem meg tisztán, a bírók nem hagyták, hogy továbbjussak. Pedig életem legjobb formájában voltam. Hosszabbítás hosszabbítást követett, végül a négy bíró kettő-kettőre adta a mérkőzést, a főbíró pedig az ellenfelemet hozta ki győztesnek. A küzdelem után Cukakosi rögtön gratulált, hogy én vagyok a legnagyobb harcos, de annyira dühös voltam, hogy szinte nem is hallottam. Most azért megyek vissza, hogy revánsot vegyek rajta, amire jó esélyem van.
Török Dániel nem bíz semmit a véletlenre, a tökéletes átállás érdekében nyolc nappal a bajnokság előtt érkezik Tokióba. Már kapott is meghívást, az 1996-os világbajnok szívesen látja őt edzőtermében, szerinte Dani kiváló reklám a klubja számára. A magyar harcos népszerűségét jól mutatja, hogy ő szerepel a bajnokságot hirdető plakát közepén, a helyi szakértők őt tartják a jövő nagy bajnokának.
Török Dániel
Született: 1981. 08. 08.Magasság: 198 cm
Súly: 110 kg
Eredményei: Európa-bajnok (2005), 2x Európa-bajnoki 2. (2003, 2004), 2x Európa-bajnoki 3. (2001, 2002), Világkupa
5. hely (2005), világbajnokság, legjobb nyolc között (2003), 2x magyar bajnok (2002, 2004), Hungarian Open-győztes (2005)
a bírók is. Az Európa-bajnok Török Dániel mégis erre készül. Hegyi Áron Török Dániel Született: 1981. 08. 08.
Magasság: 198 cm
Súly: 110 kg
Eredményei: Európa-bajnok (2005), 2x Európa-bajnoki 2. (2003, 2004), 2x Európa-bajnoki 3. (2001, 2002), Világkupa
5. hely (2005), világbajnokság, legjobb nyolc között (2003), 2x magyar bajnok (2002, 2004), Hungarian Open-győztes (2005) Török Dániel legnagyobb szurkolója édesapja, Török Ádám, a legendás Mini zenekar frontembere. Dani most is az ő segítségével tud kijutni Japánba. -->