2005.09.06. 00:00
Soha ne mondd, hogy soha!
Kammerer Zoltán szerint vége, a többiek azonban még bíznak benne, hogy egyszer újra összeül a megbukott férfi kajak négyes. A zágrábi fiaskóról Sydney és Athén bajnokai beszélnek.
[caption id="" align="alignleft" width="290"] Összesen tíz olimpiai aranyat akasztottak a nyakukba. Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos és Horváth Gábor az athéni diadal után.
[/caption]Mélységes megdöbbenés, elkerekedett szemek, elakadt lélegzet fogadta, hogy a fenti összetételű, hat éve sikert sikerre halmozó férfinégyes leszerepelt a zágrábi kajak-kenu világbajnokságon. Pedig a viharfelhők már korábban is gyűltek, hiszen a vb-t megelőző poznani Európa-bajnokságon is csak a csalódást okozó hatodik helyen végeztek. De mégiscsak egy kétszeres olimpiai bajnok egységről van szó, azaz mindenki, így ők maguk is bíztak benne, hogy képesek lesznek javítani. Ezzel a határozott szándékkal mentek ki a horvát fővárosba, a vége azonban egy közösen meghozott rossz döntés, és egy hatalmas blama lett. A felmerült kérdésekre maguk az érintettek próbáltak választ adni. Senki sem értette, hogyan lett a csapat utolsó a középdöntőben. Úgy, hogy leálltak, egyszerűen utolsók akartak lenni.
– Hoztunk együtt egy döntést, amiről utóbb kiderült, hogy rossz döntés volt – mondta a csapat korelnöke, Horváth Gábor. – Az igazság az, hogy az előfutam után láttuk, ez sajnos nem fog menni, ebből nem lesz még csak döntő sem. Viszont Ákosnak és Zolinak még ott volt a maga egyese és párosa, úgy gondoltuk, még egyszer mondom, közösen, hogy nekik még van fontos dolguk, kell az erő arra. Azért lettünk kilencedikek, hogy még a B döntőben se kelljen aztán eveznünk.
No de hol itt a sportszerűség? Mit szóltak ehhez a szurkolók, a támogatók és a vezetők, és mit gondoltak a fiúk, mit fognak hozzá szólni? – Nem volt sportszerű húzás, ez nem is vitás – mondta a vezérevezős, Kammerer Zoltán. Eredetileg úgy terveztük, hogy megnyerjük az előfutamot, és akkor egyből a döntőbe jutunk, nem borul a program.
De miből gondolták a fiúk, hogy a poznani kudarc után sikerül egyből a döntőbe jutniuk? Erre is volt válasz: – Mi sportolók vagyunk, nem tudunk úgy beülni a hajóba, hogy ne nyerni akarnánk – mondta Storcz Botond. – Az lehet, hogy rosszul mértük fel a lehetőségeket, de az biztos, hogy nem leszerepelni mentünk Zágrábba.
Mi van akkor, ha bejön a számítás, és Vereckei, illetve Kammerer világbajnokként tér haza? A sportban ritkán állja meg a helyét a feltételes mód, ráadásul előbbi 500 méteren egyesben ötödik, utóbbi Kucsera Gábor társaként, ugyanezen a távon negyedik lett. – Akkor is garantált a botrány – adott számot realitásérzékéről Horváth. – Jól látható a médiában megjelent cikkek, tudósítások számából, hogy az embereket jobban foglalkoztatta a négyes sorsa, mint a hat világbajnoki arany. – Ez a történet egyébként is a négyesről szól, és nem Zoliról vagy rólam – zárta rövidre Vereckei Ákos.
A legfontosabb kérdés persze az volt, egy ilyen esztendő után hogyan tovább? Összeül-e még egyszer az aranynégyes? Kammerer: – Szerintem itt a vége. Élesben már biztos, hogy nem megyünk, maximum brahiból kis meghívásos versenyeken. Storcz: – Nem látok sok esélyt a folytatásra, de azt sem mondanám, hogy soha többé. 2002, 2003-ban sem gondolta senki, hogy a Sydneyben győztes csapat még egyszer összeül. Aztán Athénban mégis nyertünk. Vereckei: – Soha ne mondd, hogy soha. Őszintén mondom, én nagyon boldog lennék, ha 2008-ban Pekingben is együtt eveznénk. Ez a legjobb csapat, amit valaha láttam. Horváth: – Én nem bánnám, ha a jövő évi világbajnokságon megpróbálnánk ezt a blamázst feledtetni.
Még két fontos részlet. Az egyik Kammerer Zoltán, becenevén Kamera mondata: „Lehet, hogy szakmailag nem, de emberileg most vagyunk a csúcson, már-már barátok vagyunk, ami nem minden négyesre volt jellemző, sőt”. A másik, hogy ahányszor ránézünk erre a négy fiúra, mindig jusson eszünkbe: összesen tíz olimpiai aranyérem lóg a nyakukban.