Hírek

2005.09.26. 00:00

Negyven százalékunk nem fél a lakásmaffiától

A lakásmaffiának nevezett kisebb bűnszövetségek, hamisított közokiratok, szerződések segítségével fosztanak meg nehéz helyzetbe került embereket ingatlanjuk tulajdonosi vagy bérlői jogaitól akaratuk ellenére.

BAMA

A kormányszóvivő közelmúltban elhangzott bejelentése szerint a kormány a lakásmaffia tevékenységének visszaszorítására és a jogviták megelőzésére kezdeményezi a lakástörvény módosítását. A cél többek között a lakásbérleti jog törvénytelen eladásának megakadályozása lenne, és pontosítják a lakáscsere szabályait is. Múlt heti közvélemény-kutatásunkban azt kérdeztük a napilapvásárlóktól, hogy szerintük kell-e tartani a lakásmaffiától. A megkérdezettek 40 százaléka szerint minden elővigyázatosság ellenére bárkivel előfordulhat, hogy a lakásmaffia áldozatává válik. Kevésbé borúlátó azonban 42 százalékuk, akik szerint csak azoknak van félnivalójuk, akik nem kellő körültekintéssel járnak el ingatlanügyeikkel kapcsolatban. 7,6 százalék úgy véli, hogy nincs mitől tartani, mert az ilyen jellegű bűncselekmények nagyon ritkán fordulnak elő. A válaszadók 2 százaléka nem hisz a lakásmaffia létezésében, 9 százalékuk pedig nem nyilvánított véleményt a kérdésben.

A fiatalabb, 18–29 és 30–44 éves korosztály optimistább, közöttük az átlagosnál többen vannak, akik szerint csak ritkán fordulnak elő ilyen bűncselekmények, és amennyiben igen, csak akkor, ha nem figyelünk oda eléggé. A 45–59 évesek többsége azt gondolja: akármennyire körültekintően járunk is el, a lakásmaffia áldozatává válhatunk. A budapesti régióban megkérdezettek nem tartják annyira rossznak a helyzetet, mint az Észak-Dunántúlon lakók, ahol a válaszolók közel fele mondta azt, hogy nem lehetünk eléggé gondosak. A dél-dunántúliak már optimistábbak, közöttük az átlagosnál kevesebben (35 százalék) mondták azt, hogy az óvatosság ellenére is kiszolgáltatottnak érzik magukat.

A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszéke az AS-M. Kft.-vel együttműködve közvélemény-kutatást végez a lakosságot foglalkoztató közéleti kérdésekről. A megkérdezettek a napilapot vásárló felnőtt lakosság köréből kerülnek ki Budapesten és az ország különböző városaiban. A minta nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk le.

A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszéke az AS-M. Kft.-vel együttműködve közvélemény-kutatást végez a lakosságot foglalkoztató közéleti kérdésekről. A megkérdezettek a napilapot vásárló felnőtt lakosság köréből kerülnek ki Budapesten és az ország különböző városaiban. A minta nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk le. -->

Ezek is érdekelhetik