Hírek

2005.10.01. 00:00

Majoros István a bronzig jutott a világbajnokságon

Közel tíz hónapos kihagyás után az első nehéz menetet nem a szőnyegen kellett megvívnia Majoros Istvánnak. Olimpiai bajnokunknak 13 kilótól kellett megszabadulnia a mérlegelésig, de egy világklasszisnak ez sem lehet akadály, végül öt dekával a súlyhatáron belül, 54,95 kilogrammal mért be.

Hegyi Á.

A szőnyegen kezdetben korántsem volt ilyen nehéz dolga. Első ellenfelének, a norvég Anders Rovinsennek hangyányi esélye sem volt a kecskeméti birkózó ellen. Majoros könnyedén pörgette meg ellenfelét mindkét menetben, és erőlködés nélkül jutott a nyolcaddöntőbe. Azt pedig csak csendben jegyezzük meg, hogy a mérkőzésvezető, finoman szólva is, különös felfogásban osztotta a pontokat, legalább négyet vett el Majorostól. A nyolcaddöntőben az amerikai Lindsey Durlacher igyekezett komoly ellenállást kifejteni, de egy pontnál többre neki sem futotta. Az elődöntőbe kerülésért az azerbajdzsáni Rovsan Bajramovval kellett megmérkőznie Majorosnak. Ő meg olimpiai bajnokhoz méltó rutinnal hozta a mérkőzést, az azerit is megpörgette egyszer-kétszer, és újfent két sima menetben jutott tovább. Akkor kevesen gondolták, hogy az elődöntő lesz a végállomás Majoros István számára.

Az első menetet hozta a dél-koreai Pak Eun Csollal szemben, a második két percet viszont az ázsiai birkózó nyerte, azaz jöhetett a mindent eldöntő harmadik menet. Ezt pedig a fiatal koreai bírta jobban erővel, és még szerencséje is volt, mivel először Majorosnak kellett lemennie parterbe. Park alaposan megszorongatta, kis híján tust ért el, amiért három pontot kapott, ráadásul újra a magyar birkózót küldték le, amivel el is dőlt az elődöntő. A bronzmérkőzésre Majoros talpra állt, és legyőzte a dán Anders Nybolmot.

A hölgyeknél Lenkó Petra (72 kg) kikapott a kínai Csiao Vangtól, és kiesett. Soós Rita (67 kg) előbb tussal verte tunéziai ellenfelét, majd kikapott a brit Ashlea McManustól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!