Hírek

2005.08.29. 06:27

Talmácsi csak a kilencedik

Talmácsi Gábor élete legrosszabb versenyét produkálta. Csak a kilencedik lett.

Hegyi Áron

A két magyar fiú, elsősorban a vb-címre törő Talmácsi kedvéért persze, több ezer magyar szurkoló vándorolt ki az Automotordromo Brno elnevezésű ringre. Talmácsi már a rajt előtt igyekezett kiszolgálni a honfitársakat, nemzeti színű motorosruhában, koronás sisakkal a fején érkezett a rajtrácsra, ahol még egy kis táblácskával („Magyarország kis ország, egész Magyarország mennyország”) is kedveskedett nekik.

Sajnos a futamon ugyanez már nem ment neki. Hiába sikerült remekül a rajt, és jött fel azonnal a második helyre, a következő körben már csak a hetedik helyen motorozott. Az élen a fenti hármas tagjai egymást váltották, miközben Talmácsi továbbra is csak a hetedik helyen motorozott. Ahhoz viszont eléggé elöl, hogy kimaradjon a hetedik körben történt bukássorozatból. A KTM magyarja azonban sehogy sem tudott előrébb jutni. Tóth Imre ekkor a 19. volt.

A 13. körben Talmácsi visszacsúszott a nyolcadik helyre, hátránya már majd’ tíz másodperc volt, motorja láthatóan lassabb volt, mint vetélytársaié. Három körrel a 19 körös futam vége előtt elkezdett esni az eső, a szervezők azonban a várakozással ellentétben nem intették le a futamot, pedig a csúszós pálya felettébb veszélyessé vált, az olasz Pasini az élről bukott. Így a Cseh Nagydíjat végül a svájci Lüthi nyerte meg, Talmácsi csapattársa, a finn Kallio és az olasz Simoncelli előtt. Talma csak a kilencedik, de pontszerző lett, Tóth Imre a 18. helyen ért célba.

Talmácsi Gábor a futam után elmondta, élete legrosszabb versenye volt a Cseh Nagydíj, a brnói futam. „A kuplungom szinte egyáltalán nem működött, így nem tudtam visszaváltani. Ráadásul a futam végére a gumim is elkopott, lehet, hogy az utolsó körökben már a vásznon motoroztam. Nem értem, hogy amikor eleredt az eső, miért nem intették le a versenyt, ezért akár meg is lehetne óvni a futamot. Az utolsó körben már csak az volt a célom, hogy valahogy elérjek a célig. A legfontosabb most az, hogy az összetettben megtartottam a harmadik helyemet.

A Cseh Nagydíj végeredménye

1. Lüthi Honda

2. Kallio KTM

3. Simoncelli Aprilia

9. Talmácsi KTM

18. Tóth I. Aprilia

Az összetett állása

1. Lüthi 144 pont

2. Kallio 136 pont

3. Talmácsi 120 pont

25. Tóth I. 7 pont

2. Kalli KTM

3. Simoncelli Aprilia

9. Talmácsi KTM

18. Tóth I. Aprilia

Az összetett állása

1. Lüthi 144 pont

2. Kallio 136 pont

3. Talmácsi 120 pont

25. Tóth I. 7 pont -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!