2005.08.09. 06:23
Parkosít a Real Madrid
A spanyolok már a szomszédban vannak! A Real Madrid futballcsapata az ausztriai Irdning városkában ütött (edző-)tábort, s a Graz környéki tíznapos felkészülés végén röppen át majd Pestre, a vasárnapi meccsre.
A stájer vendéglátók két euróért árulják a belépőt az edzésekre, a királyiak sportmezéért ennek tízszeresét (magyar pénzben: ötezer forintot) kérnek el. A világsztárok hétvégi budapesti vendégjátéka a szervezők szerint összesen félmilliárd forintba kerül, s ebből 375 millió a csapat gázsija. A nemrégiben zárult kínai túráért 20 millió euró (megközelítően 4,9 milliárd forint) folyt be a madridi klub kasszájába. A sok pénzből még többet kell csinálni! – vallják a madridi vezetők, s minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy gyarapítsák az egyesület vagyonát. Kell is, hiszen a tekintélyes bevételek mellett a kiadások is óriásiak. Az ázsiai utazásért kapott fellépti díj például kevesebb annál, amit ki kell fizetni a 30 millió euróért érkező Santos-csillag, az új brazil tehetség, Robinho megvételéért.
Florentino Perez klubelnök tehát törheti a fejét, hogy milyen új eszközöket vessen be a bevételi oldal erősítésére. Nem véletlenül nevezte azonban a tekintélyes gazdasági szaklap, a Business Week a kontinens egyik legjobb vállalatvezetőjének a spanyol futballtársaság első emberét. „Európa legkreatívabb, legszorgalmasabb és legeredményesebb gazdasági szakemberei közé tartozik, aki tökéletes biztonsággal kormányozza, őrzi és gyarapítja a milliárdos vagyonú céget”. Ami a gyarapítást illeti, Senor Perez a mostani kínai úton is kirukkolt valamivel. A királyi klub legújabb marketingötlete szerint a Disneyland mintájára Real Madrid Park építésébe kezdenek Pekingben, s a 2008-as olimpia idején már működni fog a hatalmas szórakoztatóközpont. Hasonló beruházást indítanak a floridai Miamiban is, ahol – mint arról az AS spanyol sportújság beszámolt – a Real amerikai edzőközpontjának közelében épül majd a park. „Az ötlet adott, sikerrel kipróbálták, s nagyszerűen működik. Csak ki kell cserélni a Disney feliratot a Real Madrid emblémájával, s Mickey Mouse, Donald Duck, Goofy vagy Bambi figurái helyett David Beckham, Zinedine Zidane, Ronaldo és Robinho hasonmásai, megformázott alakjai csalogatják majd a látogatókat” – ismerteti a terveket a lap.
Azt is megtudhatjuk, hogy a szórakozást szolgáló gépek, dodzsemek, hullámvasutak és óriáskerekek, számítógépes játékok, berendezések, attrakciók mellett a Real-parkokban főszerepet kap a sport, s természetesen maga a futball is. Mindenki ki tudja majd próbálni, miként bánik a labdával, s teljesítményét össze is hasonlíthatja a madridi sztárok produkciójával. A tervek szerint gyakori vendégek lesznek itt a spanyol klub klasszis játékosai, akik közönségtalálkozókon népszerűsítik
a park szolgáltatásait, az egyesületet és a focit. A Real történetével és jelenével foglalkozó bemutatók, múzeumi kiállítások és jelvényeket, sálakat, trikókat, egyéb ereklyéket árusító boltok egyaránt szolgálják majd a világ egyik legnépszerűbb klubjának további megismertetését.
– Kína és Amerika hatalmas piac, a mi egyesületünk is sokat profitálhat az innen származó bevételekből – vélekedik Perez elnök. – Már tárgyaltam Peking és Miami főpolgármesterével, s mindkét városvezető jelezte, hogy társulnának gazdasági terveinkhez, anyagilag is részt kívánnak venni a beruházásban, mert ők is busás bevételt remélnek a Real Madrid Park üzemeltetéséből. Biztos vagyok benne, hogy mi is sok pénzt vissza tudunk majd forgatni a fociba.