2005.08.05. 06:03
Műbalhé a Belvárosban a szabadságok miatt
A belvárosi embereken kísérletezik a helyi Fidesz – állítja az V. kerületi polgármester közleményében. Steiner Pál azt kifogásolja, hogy a Fidesz vezette jobboldal az elmúlt időszakban nem vett részt a bizottsági és testületi üléseken. Emiatt júliusban és augusztusban is határozatképtelenné kellett nyilvánítani a testületi üléseket. A bizottságok nem tudtak dönteni olyan privatizációs ügyekben, amelyek a kerület idei költségvetésének nagy bevételt jelentenének. Torockónak, az V. kerület erdélyi testvérvárosának nem tudtak gyorssegélyt megítélni. Puskás András, a Fidesz frakcióvezetője válaszul felszólította Steinert, hogy végezze a munkáját.
– Műbalhézik a polgármester – mondta a képviselő. – A jogszabályok szerint július közepétől augusztus végéig nem ülésezik a képviselőtestület. Átengedi a jogosítványait a polgármesternek, aki csak jelentős gazdasági ügyekben nem határozhat. Steiner Pál azonban nem meri vállalni a felelőséget a döntéseiért. Torockónak pedig már régen elküldhette volna a segélyt. Erre mi szólítottuk fel, korábban.