Hírek

2005.08.18. 00:00

Mit akar a miniszteri biztos?

A büntetés-végrehajtási szervezet korszerűsítésére miniszteri biztost nevezett ki az igazságügy-miniszter. Csere László, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka kapta a posztot, akinek ez év végig szól megbízatása.

Nagy E. D.

– Erre az időszakra a beosztásom meghagyása mellett a miniszter felmentett az intézetparancsnoki teendők alól – fogalmazott lapunknak Csere László. Hozzátette: egyik helyettese vette át munkáját, de januártól viszszatér régi székébe. Azonnal felmerült bennünk a kérdés, tud-e anélkül javaslatokat tenni, hogy ne gondoljon saját háza tájára. – Én nem hiszem, hogy ne tudnám függetleníteni magamat a beosztásomtól – mondta. Hozzátette: a javaslatokon egy szakmai stáb dolgozik, részben a tárca, részben a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának közreműködésével. Ez Csere szerint kontrollt és segítséget jelent. A miniszteri biztosnak konkrét elképzelései vannak az átalakításról, ám ezekről egyelőre nem beszélt. Arra hivatkozott, ő csak javaslattevő. Ám azt elárulta, gyökeres változások várhatóak. Kérdésünkre, hogy a létszámot érintik-e a tervei, elmondta: – Egyes szervezeteken belül biztos lesz olyan, hogy kevesebb létszámmal látnak el megváltozott feladatokat. Ugyanakkor a büntetés-végrehajtás nem fog létszámot leadni, mert többletigénye van. Legfeljebb az átcsoportosítással ez az igény csökkenni fog.

A miniszteri biztos utalt rá, elsősorban az országos parancsnokság és a végrehajtói rendszer átalakítása a feladata. Vagyis: a saját feletteseiból álló országos parancsnokság átalakítására is tehet javaslatot. – Ilyen értelemben igen, hiszen ha nem vagyok éppen miniszteri biztos, akkor az országos parancsnokság felügyeletet gyakorol a munkám felett. De szerintem nem ez itt a lényeg. Az egész szervezetet kell nézni, és nem külön az irányítást meg a végrehajtást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!