Hírek

2005.08.26. 06:06

Más forgatókönyv készült

A legfrissebb nyomozati eredmény szerint a július 7-i londoni merényleteket a terroristák tudatosan hajtották végre.

Csák Elemér

[caption id="" align="alignleft" width="293"] Orosz–kínai hadgyakorlat. A Békeküldetés 2005 elnevezésű manőver, amelynek lényege partraszállási gyakorlat volt, a Le Monde francia lap szerint egyértelműen Tajvan elfoglalásának főpróbáját jelentette.
[/caption]Július 7-én mind a négy pokolgépnek a metróban kellett volna felrobbannia Londonban; az autóbusz nem volt a forgatókönyvben. A The Evening Standard értesülései szerint a negyedik öngyilkos merénylő a Northern vonalra készült, de késett a szerelvénye, ezért betért a McDonald’s-ba. Miután kifutott az időből, hívogatni kezdte mobilján három társát, de ők addigra felrobbantották magukat. A 18 esztendős Haszib Huszein ekkor találomra felszállt a 30-as buszra, s ott hajtotta végre azt a merényletet, amire beprogramozták.

A nyomozás legfrissebb tényei alapján a Scotland Yardnál úgy vélik: az eddigi elképzeléshez képest más volt az 52 halálos áldozatot követelő robbantások menetrendje. Először is a busz nem volt tervezett célpont. Másodszor: az öngyilkos merénylők nem álltak kapcsolatban a fő szervezővel; Huszein egyébként valószínűleg hívta volna őt is. Harmadszor: a pokolgépek nem voltak időzítve, a terroristák egyénileg hajtották végre tettüket. Hibás tehát az a feltételezés, miszerint a fiúk balekok voltak, és nem tudták, hogy fel kell áldozniuk életüket. Immár bizonyos, hogy mind a négy brit állampolgárságú terrorista pakisztáni származású volt. Ebből kiindulva a titkosszolgálatok és a diplomaták élénk tárgyalást folytatnak pakisztáni kollégáikkal, és keresik a merénylők ottani kapcsolatait. Az M15 brit hírszerző hivatal nyilvántartásában mindenesetre egyik robbantó sem szerepelt mint terroristagyanús személy, mindegyik „tiszta volt” a bűnügyi nyilvántartás szerint. A három fiatal férfi jó barátként összejárt Leedsben, ahol a bombákat gyártották.

Egyikük egy 8 hónapos gyermek apja volt. A 22 esztendős Sezad Tanvir Yorkshire-ből érkezett Londonba. Szomszédai szerint kedves fiú volt. A 19 esztendős Haszib Huszein iratait megtalálták a buszon. Bistonban élő szülei megerősítették, hogy reggel elment otthonról. A 30 éves Mohammed Szadik Han állandó lakóhelye Leedsben volt, felesége nem tudta, mire készül. A negyedik, legpusztítóbb robbantás végrehajtójának kiléte ismeretlen.

A második merényletsorozat célja pánikkeltés volt

Éppen két héttel a pusztító merényletsorozat után, július 21-én ismét támadás érte a brit fővárost. Az elkövetők a jelekből ítélve a korábbi forgatókönyvet próbálták megismételni – mint később kiderült, megfélemlítés és pánikkeltés céljával. A felrobbant hátizsákok ez alkalommal nem követeltek áldozatokat, tulajdonképpen csak a detonátorok pukkantak a metróban és egy buszon. Időközben Pakisztán határán elfogták a július 7-i terrorakciók irányítóját. A hatóságok szerint a 33 éves Harun Rasid Aszvat lehetett az a személy, aki néhány órával a robbantássorozat előtt elrepült Nagy-Britanniából. Sorsáról nem közöltek részleteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!