Hírek

2005.08.17. 00:00

Lufik között szlalomoznak majd

A Magyar Honvédség műszaki dandára hat négytonnás pontont horgonyoz le a hét végén a Dunára. Besenyei Péter és társai az ezekre kötött ballonok közt szlalomoznak majd.

Lázin Miklós András

[caption id="" align="alignleft" width="320"] A Duna közepén, a négytonnás pontonokon állnak majd a tizenkilenc méter magas ballonok. A bennük lévő hatszáz baros nyomást kompresszorok biztosítják majd. (Tavalyi felvétel)
[/caption]Honvédeink e hét végén hat huszonhétszer négyméteres pontont horgonyoznak majd le a Margit és a Lánchíd közötti Duna-szakaszon. Egy-egy elemet négy darabból kapcsolnak össze. Az ezekre állított ballonok között szlalomozik majd a Red Bull csapata, köztük Besenyei Péter.
– Most épp a ballonok felfújását gyakoroljuk – ad pillanatnyi helyzetjelentést Seres József százados, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár 1. vegyes hídépítő századának parancsnoka. Aki egyben hozzáteszi, a csapat másik része a flotilla és az aknakutató zászlóalj újpesti hadikikötőjében készül az augusztus 20-i eseményre. Az egész csapat kereken száz főt tesz ki.
– A hadihídelemeket műholdas helymeghatározóval állítjuk be a megfelelő helyre – mondja nem kis büszkeséggel a hangjában a parancsnok. Aki azt is elárulta, hogy a kérdéses folyamszakasz két kilométer hosszú.
– A ballonok felfújását a Red Bull cég által biztosított benzinüzemű kompresszorokkal oldjuk meg – teszi hozzá kérdésünkre a százados.
Megtudtuk, a repülőshow ideje alatt biztonsági szempontok miatt a pontonokon nem tartózkodik majd ember. A katonák a part menti csónakokból kísérik figyelemmel az eseményeket.
Ha a sors úgy hozza, innen indulnak a hibák kijavítására.
A kompresszor egyébként másfél perc alatt fújja föl a tizenkilenc méter magas lufikat. Ezek anyaga hasonló, mint a legmodernebb ejtőernyőké. Azaz ha egy gép véletlenül nekimenne, az rögvest szétszakad. A műanyag testen belül a légköri nyomásnak hatszázszorosa lesz, így a szél remélhetőleg nem tudja majd azokat elfújni. Külön érdekesség, hogy a kompresszorok végig üzemben lesznek, hiszen az elillanó levegőt valamiképp pótolni kell.
– A szemfüles polgárok akár kétszer is megtekinthetik a műrepülést – árul el egy kulisszatitkot Seres József százados.
A katonák ugyanis már augusztus 19-én kitelepülnek a Parlament elé, hogy biztosítsák a versenyzők zavartalan főpróbáját. Érkezésük reggel nyolc-kilenc óra között várható. Való igaz, a pontonok telepítése kevésbé látványos, mint a repülőshow, de aki akarja, ezt is megnézheti.
A légi bemutató délelőtt tíz órakor kezdődik. Az esemény alatt folyamzár lesz a Dunán, így még a kis motorcsónakok és evezősök sem mehetnek be a két híd közé. A felügyeletet a vízi rendőrség látja el.

Négy éve a Lánchíd alatt fejjel lefelé repülve is bizonyította már szaktudását

Besenyei Péter egyik legmerészebb tette volt, amikor 2001. július hetedikén átrepült a Lánchíd alatt. Aki ott volt, és látta e csodát, csak a legfelsőbb elismerés hangján tud róla szólni. Szakemberek szerint külön bámulatra méltó, hogy a pilóta ezt a trükköt e szűk hely ellenére fejjel lefelé is megismételte. A magyar pilóták sikerei világraszólóak, bár itthon még mindig nem tudunk róluk eleget. Talán az augusztus huszadikai légi bemutató is hozzájárulhat fokozottabb elismerésükhöz, megismerésükhöz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!