Kinek higgyünk Kulcsár-ügyben?

Könnyen lehet, hogy semmilyen törvénytelenség nem történt Kulcsár Attilának azon a kihallgatásán, amelyet a videofelvétel alapján megismerhettünk. Így tehát akár napirendre is térhetnénk a dolog felett.

Ám látnunk kell, hogy a Kulcsár-kazetta nyilvánosságra kerülése kapcsán nem ez az igazán fontos kérdés, hanem az egész összbenyomása. Szinte mindenki, aki reagált a látottakra, megdöbbenésének adott hangot a kihallgatás „baráti” hangnemével, „együttműködő” szellemével, kedélyességével kapcsolatban. A közvélemény eddig nem így képzelt el egy ügyészi kihallgatást, azt feltételezte, hogy ezek szigorú hangulatú, kemény helyzetek, amelyekben senki sem érzi túl jól magát, legkevésbé – nyilvánvalóan – a kihallgatott személy. Ezt a képet dúlta szét a Kulcsár-féle felvétel, s keltett óriási bizonytalanságot: vajon most el kell hinni, hogy ilyen egy igazi kihallgatás? Vagy egy totális átverés zajlik, ami az állampolgári jogkövető magatartás értelmét kérdőjelezi meg?

Csak tetézi a zavart, hogy miközben a laikus vagy nem laikus nézők benyomása szerint nehezen magyarázható bratyizás zajlott a felvételen, addig az azóta megszólaló, „hivatalos” emberek meglepő mértéktartással arról beszéltek, hogy amit láttunk, azt lehet így is meg úgy is értelmezni, s hogy ha bármilyen szabálytalanság történt volna a kihallgatáson, erről a bíróság lesz hivatott megnyilvánulni. Ékes példája volt e visszafogottságnak az igazságügy-miniszter, a budapesti rendőrfőkapitány és egyes politikusok.

Ezzel pedig az a nagyon nagy baj, hogy egyik oldalon az emberek a józan ész alapján egy teljesen egyértelmű véleményt fogalmaztak meg a látottakról, addig a „hivatalosságok” arról próbálják meggyőzni őket, hogy ne higgyenek a saját szemüknek és benyomásaiknak, mert itt, mint mindig Magyarországon, már megint minden rendben zajlott, s mindenki térjen vissza a hétköznapjaihoz, s ne akarjon semmin semmit változtatni. Sikerülni fog ismét „visszatéríteni” az embereket, a közvéleményt a mindennapokhoz? Egészen biztosan, mert a hivatalosságoknak ez már idestova több évtizede, évszázada sikerül Magyarországon. Igaz, ha ezek után a gyanúsítottak, egyáltalán az emberek, akik az utcán találkoznak egy rendőrrel, miután átmentek a piroson, követelni fogják a közegek bratyista hozzáállását, azon senkinek sem lesz joga csodálkozni.

Szóval, honfitársaim, higgyétek el, ismét nem történt semmi. Csak az ügyvéd magyarázatát (amikor Kulcsár „mikor szakad már le a plafon?” – kiszólását úgy magyarázta, hogy védence a felső emeletről hallott dörgéseket és zajokat) tudnánk feledni.