Hírek

2005.08.17. 00:00

Hírsáv

BAMA

A művészpár csemetéje nem akar színész lenni
Détár Enikő és Rékasi Károly lánya, Eszter filmszerepet vállalt.
A Gigi becenevű leányzó a Tüskevárban játszik szülei mellett. Ám esze ágában sincs színészi babérokra törni. Annak ellenére, hogy a Madách Színházban, a Macskákban sokáig játszott. Giginek más tervei vannak, civil pályát választ, de azért most még élvezi a filmes munkát.

Az apróbb baleset sikert hozott a kezdőnek
Szinetár Dórát kisebb baleset érte Szegeden, ahol Rómeó és Júlia-sorozatot adnak a Dóm téren. Szerencse a bajban, hogy helyettesíteni tudták Júliát. Ugyanis az úgynevezett csikócsapat már bemutatkozott
a Nagymező utcában a musicallel. Szegeden tartózkodott a Pesti Broadway Stúdió végzőse is, Vágó Bernadett. Ő játszotta el Szinetár Dóra szerepét, Júliát, méghozzá óriási sikerrel.

Most nem viccelődik, hanem meséket mond
Gálvölgyi János mesét mond. Persze az unokáinak is, de most lemezre rögzítették a történeteket. A színésznek vannak saját meséi, de azokat csak az unokáival osztja meg. Most Janicsák István gyerekeknek szóló történeteit olvasta fel CD-re. Janicsák már jóval Z’Zi laboros korszaka előtt írt meséket, méghozzá akkor született kisfiának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!