Hírek

2005.08.19. 00:00

Földön, vízen, levegőben ünnepelhetünk

Augusztus 19. és 21. között gazdag programokkal várják az ország polgárait Budapesten. Ünnepi leltárunkban összefoglaljuk, milyen műsorokat nézhetnek meg a budapestiek és a fővárosba látogatók.

Lázin Miklós András

Augusztus 19., Péntek
Este fél kilenckor örömkoncert lesz a dunai vízi színpadon a Margit híd és az Országház között. Ezen a napon kezdődik a budai Várban a vasárnapig nyitva tartó Mesterségek ünnepe. Mindeközben délután öttől a Duna-parti Vigasságok keretében egymást váltják majd az együttesek az Erzsébet és a Lánchídon. Ugyanitt három napon át ingyenes internet, pónilovaglás és gyermekfoglalkoztató műhely várja a gyermekeket.
Augusztus 20., Szombat
Reggel nyolc órakor katonazenekari bemutatóval kezdődik a nap a Parlament előtt. A Magyar Köztársaság lobogójának felvonására kilenc órakor kerül sor. Ezt követi a tisztavatási ünnepség. Az eseményen beszédet mond Sólyom László köztársasági elnök. Déltől térzene szórakoztatja a közönséget.
Az állami kitüntetések átadása az Országház Kupola-csarnokában délután kettőkor, míg az ünnepi szentmise a Szent István Bazilikánál öt órakor kezdődik. Mindeközben a városligeti Kenyérfesztivál a Vajdahunyad vára környékén reggel tíztől délután hatig várja a közönséget.
Az ünnepi hajófelvonulás délben indul a Margit híd–Erzsébet híd közötti Duna-szakaszon.
A Red Bull Air Race-világfutam 2005. budapesti repülős versenye délután három és este nyolc óra között zajlik majd a Duna Parlament előtti részén. Este negyed kilenckor a Roosevelt téri nagyszínpadon Szörényi Levente és Bródy János István a király című rockoperáját tekinthetjük meg. A napot záró ünnepi tűzijáték sötétedés után, este kilenckor kezdődik.
Augusztus 21., Vasárnap
Délelőtt tizenegytől és délután négytől fél-fél órás, ejtőernyős ugrással egybekötött légi bemutató lesz a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon. A Kisebbségi Zenekarok Fesztiválja a Blaha Lujza téren délután kettőtől este hatig tart. Ezen a napon mind a budai várban, továbbá a Lánc- és az Erzsébet hídon gazdag műsor várja az érdeklődőket. Fontos lehet, hogy a Munkácsy-kiállítást már csak vasárnap estig lehet megtekinteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!