„Én drágább benzint akarok!”

A klímaváltozás létezése mára nem csak a tudósok és az afrikaiak számára egyértelmű, de a valósággal a médián keresztül érintkező tömegek számára is. S ha a zöldeknek már nem kell tovább bizonygatni az éghajlatváltozás tényét és veszélyességét, elérkezett az idő, hogy szóljunk okairól is. Ezek közt pedig első helyen szerepel a kőolajszármazékok elégetése. Ha pusztán arról volna szó, hogy mindannyiunk anyagi, egészségügyi biztonságát fenyegető hatása miatt kell visszaszorítani egy káros szenvedélyt, akkor ennek már elégnek kell lennie egy alapos benzináremeléshez. De ennél sokkal többről van szó: jelenleg az autóforgalom által okozott károk legnagyobb részét az egész – autót nem használó – társadalomra terheljük. Nincs benne a benzin árában az asztmás, allergiás betegek gyógyítása, a szmogtól károsodott épületek felújítása és különösen az autópályák építésének nevetségesen magas költsége. Különösen nagy tétel a kamionforgalom által okozott károk figyelmen kívül hagyása: a kamionok által keltett rezgések nagyban hozzájárulnak az utak és az alattuk lévő vízvezetékek, csatornák megrepedéséhez, a falvakon keresztül engedett kamionforgalom által megrongált házak nemegyszer válnak életveszélyessé. Felelős – pláne aki a lakókat kártalanítaná – nincs. (Ez legalábbis árnyalja a közúti fuvarozók követeléseit, hogy kapjanak olcsóbban üzemanyagot.)

A megugró benzinár nem a gazdaság összeomlásához, hanem átalakulásához vezetne. A kamionok – és a még náluk is károsabb légi közlekedés – teherforgalomban betöltött szerepét a vasútra kell átruházni. Egyrészt sokkal kevesebb káros anyag kibocsátásával jár – ennek fontosságát jól illusztrálja a felborult klíma –, de főleg: olcsóbb. Ez azért nem nyilvánvaló, mert a közúti és légi fuvarozókat majd’ minden állam szabályozása olyan – szabadpiacinak nem nevezhető – előnyökhöz juttatta, hogy a vasút nem lehetett versenytársa. (A témát a Levegő Munkacsoport vizsgálja.) Nem kétséges: tiszta helyzetet kell teremteni. Számos városban és országban építik ki a közösségi közlekedést oly módon, hogy az fölöslegessé tegye az autóforgalmat. Bécsben pedig már azzal kísérleteznek, hogy a városi teherszállítást villamosokkal oldják meg. Katasztrófától tehát butaság volna tartani.

Az elv egyszerű: a szennyező fizessen, ne más! Lehet, hogy a jelentősen megdráguló benzin gondolata ijesztő, de nem lehet csűrni-csavarni: a jelenlegi rendszer egyszerűen erkölcstelen, átalakítása pedig elsőrendű nemzeti érdek.

Az üzemanyagok adójának megemelése semmit sem oldana meg. Nem csökkenne az üzemanyagok forgalma. Az államnak ebből mintegy 400 milliárd forint jövedéki adó és hozzávetőlegesen 200 milliárd forint áfa folyik be. Ebből a pénzből lehetne „a szennyező fizet” elvet érvényesíteni.

És ne a benzint akarja drágítani a szerző, hanem próbálja rávenni a hatóságokat, hogy azokról a dízelautókról, amelyek füstje elborítja az eget, a helyszínen vegyék le a rendszámot.

A szerző a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára Karmos Gábor: a vasút nem alternatíva Tudja azt Vay úr is, hogy már most óriási problémát jelent a kamionosoknak az üzemanyagköltségek folyamatos emelkedése. A közúti fuvarozók összes költségének negyven százalékát teszi ki a gázolaj ára. A világpiaci olajárral szemben úszni nem lehet, de a jövedéki adó csökkentése jelentősen növelné Magyarország versenyképességét – ugyanis nemzetközi fuvarozóink többsége az ország határain kívül tankol. Őrületes drágulás lenne a következménye annak, ha a mostani duplájára emelkedne az üzemanyag ára. A vasút nem lehet teljes értékű alternatívája a közúti fuvarozásnak. Kavicsot lehet nagy távolságra vonattal szállítani, de például élelmiszereket nem. A kamionok szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzése javítana a levegő minőségén, de a legjobb természetbarát és egészségvédő beruházásnak a gyorsforgalmi utak építését tartom.

A szerző a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárhelyettese Sajgó Csanád: jön a végkifejlet az olajpiacon Az olaj iránt mindenütt nő a kereslet, különösen Kínában és Indiában, de Amerika a legnagyobb fogyasztó: a világ olajának negyedét – fejenként és naponta 11 litert – használják fel. A fekete kincs kitermelésének leállása biztosan bekövetkezik, de nem lehet tudni, mikor. Tizenöt vagy ötven év múlva? Vay Márton jóslata az áremelkedésről előbb-utóbb bekövetkezik. A fejlődő India és Kína olajéhsége csak sietteti a végkifejletet. A Kanadától délre elterülő észak-amerikai kutak kimerülőben vannak, az amerikaiak saját biztonságuk érdekében visszafogták a termelést Alaszka és az Északi-tenger olajban bővelkedő mezőin. Mexikóban és Venezuelában viszont jelentős készletek vannak. Rendelkezésünkre állnak olyan „új” források is, mint az olajhomok, az olajpala és a szén. Ezekből lepárlással nyerhető kőolaj. De a nagy társaságok most nem szállnak be ezek drága kitermelésébe.

A szerző az akadémia Szerves Geokémiai Bizottságának elnöke Szanyi Tibor: az ötlet nem megvalósítható Vay Mártonnak több dologban is jelentős mértékben igaza van, bár sokan kifogásolnák megoldási javaslatát a még magasabb benzinárakkal kapcsolatban. A még drágább üzemanyag azonban nem feltétlenül okozna a szerző által említett automatikus változásokat. Magyarországnak meglehetősen nehéz lenne létrehoznia egy olyan szigetet, ahol a térségben kirívóan magas lenne a benzin ára. Az unió egységes belső piacán ez igencsak nehézkes lenne. Az üzemanyagot így mindenki külföldről szerezné be. Egyedül a szigetországban, Nagy-Britanniában lehet a benzinárakkal hasonlóan játszani, ott másfélszer annyiba kerül az üzemanyag, mint Magyarországon. A benzinárakon elég sok járulék és adó van, a drágább benzin már nem az államot, hanem az olajtársaságokat gazdagítaná. Magyarországnak nincs olyan vasúti hálózata, amelyre ráhelyezhetnénk a kamionforgalmat.

A szerző a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára -->