2005.08.10. 00:00
Eltérően ítélik meg az elmarasztalást
Az Országgyűlés Informatikai Bizottságának rendkívüli ülését hívta össze tegnapra Rogán Antal, a testület fideszes elnöke az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Informatikai és Hírközlési Minisztériumról (IHM) kiadott jelentése miatt. Az ülésen azonban nem jelent meg Kovács Kálmán miniszter, aki a tárca közleménye szerint „egyéb hivatalos elfoglaltságait” intézte. Kovács helyettesítésére Jambrik Mihály közigazgatási államtitkárt küldte el a minisztérium.
Az államtitkár azt hangoztatta: nem történt törvénysértés az úgynevezett „kakaóbiztos” számítógépek beszerzése ügyében. Rogán Antal bizottsági elnök erre úgy reagált, hogy a számítógépeket valamiért mégis a drágább szállítótól rendelte meg a tárca, továbbá a beszerzés nagyobb teljesítményű gépeket írt elő, ennek ellenére nem a megfelelő terméket vitték az óvodákba. Jambrik Mihály erre azt válaszolta, hogy az IHM tudomása szerint megfelelő számítógépeket szállítottak az intézményekbe. A Brunszvik Teréz óvodai számítógépprogrammal kapcsolatban nyomoz a rendőrség – a feljelentő Rogán Antal fideszes képviselő.
Az ülésen Bihary Zsigmond, az ÁSZ főigazgatója elismerte, hogy egy átlagos jelentéshez képest több negatív megállapítást tartalmaz az IHM-ről készült anyag. A szaktárca közleményt adott ki, amelyben arra hivatkoznak, hogy az ÁSZ-jelentés nem tárt fel jogszabályellenes működést, és nem tartalmaz személyi konzekvenciákra vonatkozó javaslatokat. Emlékezetes: az ÁSZ-jelentés szerint Kovács Kálmántól elvárható lett volna, hogy a szétosztott 3,2 milliárd közpénz útját nyomon követhetővé tegye. A dokumentum kifogásolta a vezetékes távbeszélő-előfizetők szociális támogatásának elmaradását is, mert 250 ezer család helyett mindössze 31 ezerhez jutott el az évi 12 ezer forintos segítség.