Hírek

2005.08.15. 00:00

Éjjeli tolongás Pilátus előtt

Szombat éjjel 11-kor a Magyar Nemzeti Galéria még tömve volt. A kapukat ugyan tíz óra felé bezárták, a látogatók csapata nem apadt.

Lázin Miklós András

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Este kilenc órakor a Magyar Nemzeti Galéria C bejárata előtt még közel háromszáz ember várt a bejutásra
[/caption]– Közel két órát álltam sorba, de ezért a látványért megérte – sűríti tíz szóba véleményét Lovass András. A számítógép-technikust a Magyar Nemzeti Galéria éjjeli Munkácsy Mihály-tárlatán értük tetten, amint épp az 1864-ben készült A bogrács című képet nézegette. A férfi barátnőjével érkezett. A pár szemmel láthatóan ugyan kissé fáradt volt, ám esküdöztek, anélkül nem távoznak, hogy az összes képet végig ne néznék. Arra a kérdésre, hogy miért ebben a késői időpontban látogatták meg a galériát, csakannyit mondtak: most érnek rá.

– Ez az egyik nagy kedvencem – mutat az 1882-ben festett Tájkép fasorral című alkotásra Lukácsné Alapi Klára. A nyugdíjas hölgy saját bevallása szerint egy percet sem állt sorba. Kérdő tekintetünkre hamiskás mosolylyal csak annyit mondott, idős korával és bájos mosolyával visszaélve elérte, hogy a biztonsági őr soron kívül beengedje. Nagyon szeretem ezt a festőt; gyermekkoromban egy Munkácsy-naptár lógott az ágyam fölött – ad magyarázatot jelenlétére Bodnár Zoltán. A fiatalembert párjával, Tischer Mónikával kaptuk lencsevégre az 1886-ban vászonra vitt Három hölgy a parkban című kép előtt.

A közel kétszáz képet fölvonultató tárlat óriási siker. Minden kép csodálatos, ugyanakkor igaz, a legnagyobb tolongás az ismert alkotásoknál tapasztalható. Így többek között szinte alig lehetett odaférni a Krisztus Pilátus előtt vagy a Honfoglalás című tanulmányok elé.

A kapukat ugyan tíz óra felé bezárták, a látogatók csapata nem apadt. Lázin Miklós András Este kilenc órakor a Magyar Nemzeti Galéria C bejárata előtt még közel háromszáz ember várt a bejutásra -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!