Hírek

2005.08.10. 00:00

Andrássy úti jegyzőkönyv: víz pedig van az épületben

Megkapták az Andrássy út 27. szám alatti lakók a jegyzőkönyvet a súlyos beázásokkal kapcsolatban. A tulajdonosok ismét csalódtak.

Dávid Sz.

„Vizet észleltünk.” Így foglalható össze a kézzel írt, hárommondatos önkormányzati jegyzőkönyv tartalma. Az okmányban sok kis margó széli csillag jelzi, hogy egyes lakásokban leázás tapasztalható. Emellett az építési osztálytól kirendelt munkatárs is véleményezte a helyzetet. „Az újonnan kialakított nyomóvízvezeték a feltárás alapján látható, hogy szabálytalanul készült.” Ez áll a papíron. A dokumentum lényege itt véget is ér. Egyébként már jóval korábban elkészült az a tanulmány, amely kimondta, hogy a tetőtéri munkálatok szakszerűtlenek. Az épületben három lakást életveszélyessé nyilvánítottak a tetőszerkezet állaga miatt. A közös képviselő másfél éve járja a szakhatóságokat, hogy az áldatlan állapotokra megoldás szülessen. A Reggel kint járt múlt héten a helyszínen, amikor a lakások beáztak. A szobákba a legfelső szinten keresztül valósággal folyt a víz. A lakók pedig megmutatták, hogy korábban hogyan szakadt le az egyik lakásban a plafon. Az önkormányzat ezúttal kivonult, szemlézett, aztán jegyzőkönyvet írt. Egyelőre ennyi történt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!